Szírából "jött" a Haifába csapódó rakéta?
Szíriából "jött" a haifai vasúti raktárat vasárnap eltaláló rakéta Saul Mofáz izraeli miniszterelnök-helyettes, volt vezérkari főnök szerint. Szíria azonnali és határozott megtorlással fenyegette meg Izraelt arra az esetre, ha megtámadná.
Dátum: 2006-07-16 13:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60264
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:14:53.345278, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Izraeli tisztségviselők korábban azt állították, hogy a rakéta iráni gyártmányú. "Ez szíriai fegyver" - jelentette ki Mofáz, miközben körbejárta a megrongált raktárat az észak-izraeli városban. A rakéta becsapódása nyolc vasúti alkalmazott halálát okozta.
Szíria azonnali, határozott és minden eszközre kiterjedő megtorlással fenyegette meg vasárnap Izraelt arra az esetre, ha az megtámadná.
"Egy Szíria elleni bármilyen támadást határozottan és közvetlenül fogunk megtorolni, és ennek időtartama, valamint eszközei korlátlanok lesznek" - jelentette ki Mohszen Bilil tájékoztatási miniszter, akit a hivatalos szíriai hírügynökség idézett.
Szíriának ez az első hivatalos reakciója azóta, hogy öt nappal ezelőtt kirobbant az Izrael és a libanoni Hezbollah lázadószervezet közötti harc. Izrael a Hezbollah támogatásával vádolja Szíriát és Iránt, de szombaton leszögezte, hogy nem célja Szíriát megtámadni.
MTI - fidesz.hu