Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Libanon félmilliárd dollárra becsüli veszteségeit

A libanoni pénzügyminiszter vasárnap közel félmilliárd dollárra becsülte azokat a közvetlen károkat, amelyeket országa elszenvedett az izraeli offenzíva kezdete óta.


Dátum: 2006-07-16 17:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60270
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:14:55.074188, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A rombolás, mindenekelőtt az infrastruktúrában okozott károk értéke 400-500 millió dollárra emelkedett" - jelentette ki Dzsihád Azúr pénzügyminiszter. Hangsúlyozta, hogy ezek csak hozzávetőleges számok, mivel az izraeli támadások folytatódása miatt egyelőre lehetetlen teljes körűen felmérni a keletkezett károkat.

Szavai szerint mindezt tetézik a bevételkiesések; az izraeli támadások nyomán ugyanis gyakorlatilag összeomlott az országot 4-5 százalékos gazdasági növekedéssel kecsegtető idei turistaszezon. A háborús helyzet elriaszthatja azokat is, akik befektetni vagy beruházni készültek Libanonban.

Az izraeli hadműveletek szerdai kezdete óta a turisták tömegesen menekülnek Szíria felé a még használható földutakon, miután az izraeli légierő szétbombázta a libanoni és a szíriai fővárost összekötő gyorsforgalmi utakat. Az izraeli hadsereg csütörtök óta szinte teljes tengeri, légi és földi blokád alatt tartja a szomszédos országot.

Szaúd-Arábia vasárnap 50 millió dollárt adományozott Libanonnak, válaszul Fuád Szinjóra libanoni kormányfőnek az arab országokhoz intézett szombati segélykérő felhívására - közölte egy neve elhallgatását kérő szaúdi tisztségviselő. Mint hozzátette, Abdallah bin Abdel-Aziz király elrendelte a segélyösszeg azonnali átutalását.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek