Magyarország Európa beteg embere
Bár egyik ország sem szeretné megkapni az "Európa beteg embere" címet, erre több pályázó is akad. A legjobb esélyei Magyarországnak vannak a kétes trófea begyűjtésére - írja mai számában a Financial Times.
Dátum: 2006-07-17 08:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60286
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:14:59.743761, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tekintélyes brit gazdasági napilap szerint a kormány stabilizációs csomagja túl későn jött. A FT elemzése emlékeztet rá, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) három év után most nyúlt először a kamatemelés eszközéhez a forint gyengülésének megakadályozása érdekében, a kormány pedig stabilizációs csomagot dolgozott ki a költségvetési hiány megfogásának céljával, de egyik próbálkozás sem ígérkezik sikeresnek.
A cikk hangsúlyozza, hogy jelentős tőkebeáramlás tette lehetővé Magyarországon a hitelezés és a fogyasztás felfutását, de ez együtt járt a folyó fizetési mérleg hiányának megugrásával is. Az ingatlanhitelek több mint fele nem forintban denominált, a magyar vállalatok, illetve háztartások adósságának fele pedig külföldiekkel szemben áll fenn. A folyó deficitnek mindössze felét fedezik a működőtőke-beárlamlások, ami azt jelenti, hogy Magyarország nagy mértékben ki van téve a befektetői hangulat rövid távú változásainak - írja a lap.
A lap szerint a kormány konszolidációs csomagja túl kicsi és túl későn jött, és mivel elsősorban a bevételek növelésére koncentrál, így a növekedés lassulását okozza majd. A cikkíró felrója a magyar kormánynak, hogy a csomag nem nyúl a költségvetés igazi gondját jelentő kiadási tételekhez, amelyek közül a lap kiemeli a nem hatékonyan működő és túl nagyvonalú társadalombiztosítási rendszert.
Magyarország nem egyszerűen aggodalomra okot adó helyzetben van, hanem felkerült a válságos helyzetűek listájára - zárja cikkét a Financial Times kolumnistája.
NAPI Online, Kolozsi Pál
fidesz.hu