Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kérdéses egyensúly

Az Új egyensúly program nemzetgazdasági hatásai nem egyértelműek, a gazdaság versenyképességét azonban jelentős mértékben csökkentik - állítja elemzésében a MoneyMoon Ltd.


Dátum: 2006-07-17 09:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60290
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:15:00.878903, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hosszú távú fenntarthatóság szempontjából nagyon gyenge a bejelentett program szerkezete, éppen ezért az egyensúly megteremtése kérdése - áll a MoneyMoon anyagában. A szakértők az összefoglalóban rávilágítanak arra is: az egyensúlyi problémák elinfiálással történő megoldása különös mértékű veszélyt rejt magában. Ennek hátterében pedig az áll, hagy a szabályozott árak emelésének inflációs hatása jelentős, de egyidejűleg nagy mértékű és hosszú távú GDP-áldozatokkal is jár.

A kormányzati intézkedések keresletszűkítő hatásai várhatóan mérsékelik a középtávú inflációs kockázatokat, 2007-ben azonban számottevő közvetlen áremelő hatásai lesznek a bejelentett intézkedéseknek - derül ki az elemzéséből, amely szerint a legnagyobb veszélyt egy újabb forintgyengülés kibontakozása jelentheti. "Megjegyezzük, az egész térség gyengélkedik, ám ilyen mértékű árfolyamromlás, amilyen hazánkban történt, nem volt példa a régióban" - teszik hozzá.

Nem árt fejben tartani azt sem: a nemzetközi hitelminősítők és az Európai Bizottság fokozott figyelemmel követik a magyarországi eseményeket. A Standard & Poor's (S&P) nemzetközi hitelminősítő legújabb elemzése szerint Magyarország államháztartási helyzetét, gazdasági felzárkózását, a szükséges reformokat, illetve az euróbevezetését tekintve eltérő pályán került a többi visegrádi országgal szemben. "Megítélésünk szerint a közelmúltbeli leminősítést további követheti, ezt támasztja alá a BBB+ besorolás negatív kilátása is" - írják. Nem feledhető ugyanis, a másik nemzetközi hitelminősítő, a Moody's besorolása az S&P-nél három fokozattal magasabb. A harmadik nagy intézet, a Fitch is kritikusan nyilatkozott a folyamatokról.

Forrás: Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek