Rekordbírság a határokon
Rekordösszegű, több mint 38 millió forintos közrendvédelmi bírságot szabott ki a határőrség a hétvégén - tájékoztatta a határőrség szóvivője az MTI-t hétfőn.
Dátum: 2006-07-17 10:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60293
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:15:01.801199, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kovács Iván közleményében azt írja, a közúti határátkelőhelyeken 13 külföldi szállítóvállalatra róttak ki összesen 33,6 millió forintos bírságot, mert nem győződtek meg arról, hogy az utazáshoz megfelelő okmányokkal rendelkeznek-e az utasok. A repülőtereken négy társaságot, köztük egy magyart sújtottak 4,4 millió forintos rendvédelmi bírsággal, amiért nem megfelelő okmányokkal, vagy azok hiányában szállítottak utasokat. Kovács Iván közleményében figyelmeztetett: a nemzetközi forgalomban személyszállítással foglalkozó intézményeknek meg kell bizonyosodniuk az általuk szállított személyek beutazási feltételeinek meglétéről. Ha elmulasztják, akkor a jogszabály szerint egységesen négyezer euró (több mint egymillió forint)bírságot köteles kiszabni a határőrség a szállítókra.
Az év első felében 178 esetben szabott ki közrendvédelmi bírságot a határőrség, összesen mintegy 200 millió forint értékben. Az adatok alapján ez azt jelenti, hogy az első félévi bírság mennyiségének közel 20 százalékát szabta ki a határőrség egyetlen hétvégén - tartalmazza a közlemény.
MTI - fidesz.hu