A parlamenti kérdések között a doppingszerekről is szó esett
A kérdések sorában kedden a parlamentben Parragh Dénes fideszes képviselő azt firtatta, milyen segítséget kaphatnak a forráshiánnyal küszködő kistelepülések a hulladéklerakók kötelező környezetvédelmi felülvizsgálatához. Kis Zoltán környezetvédelmi államtitkár szerint számos pályázati lehetőség áll az önkormányzatok rendelkezésére.
Dátum: 2002-11-05 14:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5516
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:52.326747, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szijjártó Péter a Fidesz képviselőjeként azt firtatta, folyt-e a 70-es, 80-as években magyar sportolók szervezett doppingoltatása. Csehák Judit egészségügyi miniszter állítása szerint, mindig a doppingellenes küzdelem híve volt, 1988-1989-ben átfogó vizsgálatot kezdeményezett a sportegészségügyi intézetben e kérdésben és az eddigi hivatalos vizsgálatok eddig nem tudták megerősíteni azt a feltételezést, hogy az egészségügyi tárca utasítására a sportolók szervezett doppingoltatása folyt volna bármikor is
Vincze László fideszes képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a rokkanttá vált őstermelők nem kaphatnak rokkantsági nyugdíjat. Csehák Judit ígéretet tett arra, hogy tárcája megvizsgálja, miként köthetnének az őstermelők a mainál kedvezőbb társadalombiztosítási szerződést, vagy vásárolhatnák meg a nyugdíjhoz hiányzó szolgálati időt.
Homa János a Fidesz egyik heves megyei képviselője az állami cégek laphirdetés-vásárlásával kapcsolatosan azt kérdezte, miért éri meg jobban az ÁPV Rt. szerint a 30 ezres példányszámú Magyar Hírlapban hirdetni, mint a 100 ezres példányszámú Magyar Nemzetben. Burány Sándor pénzügyminisztériumi politikai államtitkár közölte, hogy az ÁPV Rt. a hatékony hirdetésről készíttetett egy marketingtanulmányt, amelyet az állami cégek figyelmébe ajánlott. Szerinte, ebben nem tettek említést semmilyen sajtóorgánumról, ezért ez nem sértette a sajtószabadságot.
Szalai Annamária fideszes képviselő azt firtatta, hogyan lehetett Keszthely polgármestere az a Mohácsi József, akit önbíráskodás és súlyos testi sértés miatt első fokon 10 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélt a bíróság, és egy évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Bárándy Péter igazságügy-miniszter azzal próbálta magyarázni az esetet, hogy amíg az ítélet nem jogerős, jogi szempont nem zárja ki, hogy az említett politikus polgármester lehessen.
MTI - fidesz.hu