Vasútbezárás lett a 870 milliárdos ígéretből
Manninger Jenő a 28 vasúti szárnyvonal bezárása kapcsán elmondott interpellációjában arra hívta fel a figyelmet, hogy a tervezett intézkedések a MÁV 80 milliárd forintos veszteségéhez képest elenyésző, alig nyolc százalékos megtakarítást eredményeznek.
Dátum: 2006-07-17 15:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60319
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:15:09.911454, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselő "mellbevágónak" nevezte az ellentétet a valóság és az MSZP választási programja között. Ez utóbbiban a szocialisták a következő két évet "a vasútfejlesztés éveiként" aposztrofálták, és azt ígérték: 870 milliárd forintot fordítanak majd fejlesztésekre.
Hangsúlyozta: a 942 kilométer megszűntetésre ítélt vasútvonal zöme olyan periférián található, ahol a települések már most is hátrányos helyzetűek.
A politikus bírálta a kormányt, mert a tervezett intézkedések előtt sem a MÁV vezetőivel nem konzultált, "nem is beszélve" az érintett települések önkormányzatairól.
Manninger Jenő szerint a Gyurcsány-kormány "a megszüntetést, a bezárást, a rombolást képviseli" szemben a polgári kormánnyal, "amely sok évtized után új vasútvonalat épített, összekötve Magyarországot és Szlovéniát".
Tisztában van-e azzal a kormány, hogy a vasútvonalak megszűntetése sokkal több kárt okoz a vidéki emberek életében, mint a kalkulált 6 milliárd forint megtakarítás? - kérdezte.
Kóka János miniszter a fideszes képviselő kérdése mögött politikai indítékot fedezett fel, és mint mondta, az ellenzék viselkedését "meglehetősen álságosnak" találja. Elmondta: "nincs lehetősége, sem oka" a reformoktól eltekinteni. Kóka szerint taxit küldeni az utasokért kifizetődőbb, mint vasúton utaztatni őket.
Manninger Jenő cinikusnak nevezte, hogy a miniszter taxiküldésről beszél olyan emberek esetében, akiknek a vonat- és buszjegy kifizetése is nehezére esik.
A fideszes képviselő - szemben az Országgyűlés kormánypárti többségével - nem fogadta el a szakminiszter válaszát.
fidesz.hu