Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magánbűnök, közerkölcsök

Honnan fogjuk tudni ezután, hogy mikor mond igazat és mikor hazudik? Mikor bontja ki a hazugságainak minden részletét a választók előtt? A választók mikor tudhatják meg az igazságot? - kérdezte interpellációjában Kiss Attila a miniszterelnöktől.


Dátum: 2006-07-17 16:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60322
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:15:10.858640, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Népszabadságnak Gyurcsány Ferenc korábban azt nyilatkozta: "a politikai és a hétköznapi erkölcs között felmerülő különbség olyan helyzetet diktál, amelyben, ami igaz és helyes politikailag, nem feltétlenül igaz és elfogadható a hétköznapi erkölcs mércéje szerint."

Kiss Attila interpellációjában arra kérte a miniszterelnököt, hogy segítsen eldönteni, hogy a következő kijelentései politikai hazugságok vagy egyszerű hétköznapi hazugságok:

- Az MSZP választmányi ülésén tavaly év végén a miniszterelnök azt mondta : "Nem engedjük, hogy a lakossági gázárak növekedjenek, egy fillérrel sem fognak nőni." A Gyurcsány-csomagban ezzel szemben az áll, hogy "A gáz fogyasztói ára átlagosan 30 százalékkal emelkedik."

- A kampányban Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, hogy "a költségvetés, köszöni szépen, jól van" és csak "az a kérdés, mekkora mértékű legyen az adócsökkentés". Ehhez képest a Gyurcsány-csomagban bejelentett döntések 90 százaléka szimpla adóemelést jelent.

"Miniszterelnök Úr! Kérem, szedje össze a bátorságát, és beszéljen végre őszintén! Vagy ha nem is mer kiállni a választók elé, és beismerni, hogy nem tisztelte meg őket azzal, hogy kibontsa a hazugságainak minden részletét, akkor legalább nekünk, képviselőknek jelezze itt a teremben valamilyen módon, hogy figyeljetek, most nem mondok igazat, most csak színlelek!" - húzta alá Kiss Attila. "Honnan fogjuk tudni ezután, hogy mikor mond igazat és mikor hazudik? Mikor bontja ki a hazugságainak minden részletét a választók előtt? A választók mikor tudhatják meg az igazságot : mindig csak a választások után vagy már akkor sem?" - kérdezte a képviselő.

Kiss Attila felszólalásában a kormányfő magatartását Niccolo Machiavelli reneszánsz kori olasz filozófus A fejedelem című művéből vett idézetekkel jellemezte.

"Válaszolnék felhívására, hogy tudniillik beszéljünk egyenesen és őszintén. Azt tettük eddig is, hát folytassuk akkor ezt képviselő úr" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc. Válaszát nevetés kísérte az ellenzéki padsorokból. Kiss Attila nem fogadta el a miniszterelnök válaszát. Hangsúlyozta: a legnagyobb baj, hogy a magyar lakosság sem tudja már eldönteni, hogy mikor politikai és mikor hétköznapi hazugságokról van szó.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek