Milliárdos összejátszás: Magyar szerint ez a "szokásos üzletmenet"
Pánczél Károly, képviselőtársával, Tóth Ferenccel közösen jegyzett interpellációjában azt kérdezte, "mi az oka, hogy sem a kormányfő, sem annak minisztere nem hajlandó kivizsgálni "a mindenkori legnagyobb bírsággal sújtott informatikai panamát".
Dátum: 2006-07-17 16:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60326
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:15:12.199269, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fideszes képviselő szerint a három informatikai cég, öt egyetem és a szaktárca konzultációján az egyetemek "hamar megértették", hogy "csak akkor számíthatnak a minisztérium támogatására, ha az ott jelenlévő cégeket bízzák meg sokmilliárdos feladatokkal".
A képviselő idézte Magyar Bálintot, aki szerint "szokásos üzletmenet" történt.
Pánczél Károly a miniszter egy másik nyilatkozatára emlékeztetve azt mondta, hogy Magyar Bálintnak "nyilvánvalóan" tudomása volt a törvénytelen eljárásról, amit maga is támogatott. "Nyilvánvalóan tudomása volt az ügyről annak a miniszteri tanácsadónak is, akinek a feljegyzését a gazdasági versenyhivatal bizonyítékként használta fel" és aki leírta, hogy bár a szabad verseny híve, de most "a realitásokból kell kiindulni" - tette hozzá.
Mik azok a realitások, amelyekről a miniszteri tanácsadó beszélt, és amelyek láthatóan eldöntötték, milyen legyen a szokásos üzletmenet? - kérdezte.
Pánczél Károly arra is kíváncsi volt, hogy a kormányfő szerint "jó helyen van-e most" Magyar Bálint, aki 8000 milliárd forint felett rendelkezik.
Gyurcsány Ferenc válaszában azt állította, hogy a GVH szerint sem a versenytörvény betűjét, sem szellemét nem sértette meg a volt oktatási miniszter.
Gyurcsány azt is elmondta, hogy a versenyhivatal már megtalálta és megbüntette az ügy felelőseit.
Pánczél Károly szerint a miniszterelnök úgy beszélt, mintha "semmi sem történt volna", pedig a kartellező cégekre súlyos bírságot szabott ki a versenyhatóság.
A fideszes honatya utalt Medgyessy Péter miniszterelnökként tett korábbi kijelentésére, miszerint az SZDSZ teli van korrupciós ügyekkel.
Pánczél Károly szerint Kuncze Gábor mielőtt "tolvajbandát" kiált, jobban tenné, ha körülnézne, mert akiket keres, ott ülnek a közelében.
Pánczél Károly nem fogadta el a miniszterelnök válaszát, amire azonban az Országgyűlés többsége igennel voksolt.
fidesz.hu