Rendben leszállt a Discovery
Az előre eltervezett időpontban rendben leszállt hétfőn a floridai Kennedy űrközpontban a Discovery amerikai űrrepülőgép.
Dátum: 2006-07-17 16:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60328
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:16:12.910949, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A veszélyes landolási manőver - különösen az a része, amikor az űreszköz a Föld sűrű légkörébe lépve átforrósodott - biztonságban zajlott le. Egy év leforgása alatt ez volt a második sikeres űrsiklóküldetés. Tavaly nyáron, a Columbia és hét űrhajósának 2003. február 1-jén bekövetkezett tragédiája után először, ugyancsak a Discovery látogatta meg a Nemzetközi Űrállomást, majd tért vissza épségben a Földre. A Discoveryvel július 4-én hét űrhajós indult az ISS-re, de csak hat érkezett vissza a Földre. A német Thomas Reiter ugyanis az űrállomáson maradt, hogy az Európai Űrügynökség (ESA) első képviselőjeként több hónapon át az ISS-en dolgozzék egy orosz és egy amerikai asztronauta társaságban. Reiter korábban már 179 napot töltött a Mir orosz űrállomáson, és küldetése során ő alkalmazta a magyar gyártmányú Pille kozmikus sugárzásmérő műszert.
A Discovery 13 napos küldetése során a legénység két űrhajósa háromszor is kiszállt a nyílt világűrbe. Egyrészt a Discovery külső burkát ellenőrizték, hogy nem keletkezett-e rajta a visszatérést veszélyeztető sérülés, és emellett javítási gyakorlatokat tartottak. A két űrhajós egy infravörös kamerát is tesztelt, amelynek segítségével felfedezhetők az űrrepülőgépen keletkezett, szabad szemmel nem látható sérülések. Emellett Piers Sellers és Mike Fossum az űrállomáson is végzett szerelési munkákat, előkészítve a terepet az Atlantis legénységének, amely várhatóan augusztus 28-án indul el az ISS-re. Megjavították az ISS külső szállítóegységét, amely elengedhetetlen az űrállomás további építéséhez. A két asztronauta egyebek között az ISS külső szállítóegységén végzett javításokat. Az "űrvonat" tavaly decemberben megsérült energiaellátó kábelét cserélték ki. A szerelvényt, amely majd a nehéz szerkezeti elemeket juttatja rendeltetési helyükre, azt követően állítják szolgálatba, hogy az Atlantis űrsikló legénysége az ISS-re szállítja a működtetéséhez szükséges alkatrészeket.
A Discovery mostani sikeres útját a szakemberek kulcsfontosságúnak tartják abból a szempontból, hogy az űrrepülőgépek ismét rendszeres kiszolgálói lehetnek az űrállomásnak és az ISS továbbépítésének. Erre mutat az is, hogy a következő űrsiklóstartra nem kell újabb egy évet várni, hiszen már nem egészen másfél hónap múlva útjára indul az Atlantis, majd decemberben megint csak a Discovery emelkedik a világűrbe. A tervek szerint az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA 2010-ig tartja szolgálatban az űrrepülőgépeket.
MTI - fidesz.hu