100 milliárddal nőtt az önkormányzatok hitelfelvétele
Ékes József fideszes képviselő azonnali kérdésében arról beszélt, hogy az önkormányzatok az utóbbi időszakban több 100 milliárd forinttal növelték a hitelfelvételüket, és az elmúlt két hónapban több önkormányzat "feketelistára" került tartozása miatt, illetve likvidhiteleket kellett felvenniük, hogy a működési feltételeket biztosítani tudják.
Dátum: 2006-07-17 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60331
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:16:13.793574, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nehezményezte, hogy az önkormányzatok a likvidhitellel kapcsolatos kötöttségek miatt nem tudják kifizetni a beruházásokat végző vállalkozókat.
Arra kérte a kormányfőt, hogy vizsgálja ki, miből adódik ez a magas összegű hitelfelvétel, és mikor fizetik ki a vállalkozások juttatásait.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közölte, hogy ezek a vizsgálatok folyamatosan zajlanak.
Véleménye szerint a hiány abból adódhat, hogy az idei választási év, illetve hogy soha korábban nem látott mértékű beruházások történnek. Hozzátette: ő csak olyan önkormányzatokat lát, amelyek egyről a kettőre akarnak jutni és ehhez nem egyszer hitelt vesznek fel.
MTI - fidesz.hu