Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Német és magyar művészek kiállítása

Fiatal német és magyar művészek képzőművészeti kiállítása nyílik meg csütörtökön a Tűzraktérben Budapesten - közölte az intézmény hétfőn az MTI-vel.


Dátum: 2006-07-17 17:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60332
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:16:14.095321, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 24 perc - Fiatal képzőművészet Berlinből és Budapestről című kiállítás 16 fiatal művészt mutat be: heten Berlinben, heten Budapesten élnek, egy-egy művész pedig ingázik a két város között.

A kortárs művészetek új befogadóhelyeként működő budapesti Tűzraktér kiállítótermében festészeti, szobrászati, fotográfiai és grafikai munkák mellett installációkat is bemutatnak - olvasható a közleményben.

A 24 perc olyan "időeltolódás", amely az órán nem látható. A két város között hat hosszúsági fok különbség van. Mindegyik hosszúsági fokra négy perc esik, ami azt jelenti, hogy Budapesten 24 perccel hamarabb kel fel a nap, Berlinben 24 perccel később megy le - e különleges "időeltolódás" művészeti megközelítése és értelmezése a tárlat.

A július 20-tól augusztus 13-ig látható kiállítás olyan kérdésekre is keresi a választ, hogy milyen helyzetben vannak ma a fiatal művészek, miként tudnak érvényesülni, és milyen témákkal, milyen anyagokkal dolgoznak - áll a szervező tájékoztatójában.

A rendezők szándéka szerint a videóművészetből, műhelymunkákból és a zenéből álló kísérőprogramokon keresztül Berlin a nyárra Budapestre költözik.

A kulturális rendezvény csütörtök esti megnyitóján György Péter, az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet tanára, ismert esztéta is felszólal. A közönséget később zenei előadások, különleges vizuális élményt ígérő videóvetítések szórakoztatják.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek