Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány totális csődje a "pokoli" Budapesten

Magyarország a szocialista-liberális kormányok kísérleteinek következtében ma a pénzügyi válság szélén áll, s a politikusok hibáit a becsapott választóknak kell majd az évek során megfizetniük -állítja A helyzet rossz című, terjedelmes elemzésében az Euro cseh gazdasági hetilap.


Dátum: 2006-07-17 18:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60337
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:16:15.595336, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az újság a hétfőn megjelent, legújabb kiadásában fő laptémaként több írásban is foglalkozik a magyar pénzügyi válsággal, amelyet Csehország számára is figyelmeztetőnek tart. Az anyagot a címlapon A pokolba Budapesten keresztül vezet az út cím alatt harangozza be. A vezető cseh gazdasági hetilap úgy véli, hogy a múlt héten elfogadott, drasztikus kormányzati intézkedéseknek, illetve a további, már előkészített lépéseknek semmi közük sincs a valódi reformokhoz - idézi a lapot a Világgazdaság online kiadása.

"Az eddig elfogadott lépések nem jelentenek mást, csupán hisztérikus pénzelvonást a lakosságtól és a vállalkozóktól. A távlat hiányzik" - írja az Euro. Megjegyzi: a kormányprogram abszolút ellentétben van a győztes pártok választási programjaival, s ennek a magyar demokrácia 16 éves történetében s talán világviszonylatban sincs előzménye.

Az újság kritikusan ír Gyurcsány Ferencről is: amikor a milliárdos Gyurcsány két éve átvette a kormány irányítását, pénzügyi géniuszként emlegették. Megígérte a közpénzek stabilizálását, majd totális csődöt mondott. A lap ugyanakkor idézi Demján Sándort, a TriGránit befektetőcsoport vezetőjét is, aki nyilatkozatában azt állítja, hogy a csődért mindkét politikai oldal felelősséget visel.

A cseheknek nagyon oda kellene figyelniük arra, hogy mi történik most Magyarországon, mert Csehország ma nagyjából olyan helyzetben van, mint Magyarország 2002-ben - írja egy másik cikkében az Euro. A reformokat, amelyeket Vladimír Spidla vagy Stanislav Gross kormánya is csak mímelt, a Paroubek-kabinet mélyen eltemette, a választások előtti adakozásával pedig tízmilliárdokkal növelte az állami kiadásokat.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek