Az izraeli kormányfő a harc folytatását ígérte a kneszetben
Hezbollah gerillái ellen indított harc folytatását ígérte hétfőn a jeruzsálemi parlamentben az izraeli kormányfő, kilátásba helyezve a libanoni síita szervezet infrastruktúrájának elpusztítását.
Dátum: 2006-07-17 19:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60340
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:16:16.585433, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ehud Olmert Szíria és Irán ügynökeinek nevezte a Libanonban és a Gázai övezetben tevékenykedő arab fegyvereseket. Egyúttal leszögezte: az ellenük indított offenzíva mindaddig folytatódni fog, amíg ki nem szabadul fogságukból az elrabolt három izraeli katona, és a libanoni hadsereg át nem veszi az Izraellel határos dél-libanoni térség ellenőrzését.
A fegyveres konfliktus hatodik napján mondott, szenvedélyes hangú beszédében az izraeli miniszterelnök kijelentette: nem lesz kegyelem azokkal a fegyveresekkel szemben, akik rakétákkal lövik Izrael városait. "Ha lakosainkat és városainkat rakétákkal támadják, akkor válaszunk háború lesz, amelyet teljes erőbedobással, maximális elszántsággal, bátorsággal és áldozatkészséggel" vívunk meg - hangoztatta Olmert.
Szavai szerint Izrael nem keresi a háborút vagy a közvetlen konfliktust, de ha arra kerül a sor, nem fog ezektől sem visszariadni. Az ország soha nem fog beletörődni, hogy lakosai ellen irányuló rakéták fenyegetésének az árnyékában éljen.
Beszédében a kormányfő elítélte a Damaszkusztól Teheránig húzódó "gonosz tengelyt", felelőssé téve azt az Izrael elleni erőszakért. "Az ellenünk harcoló terrorista szervezetek a Teherán-Damaszkusz közötti gonosz tengelyének az eszközei", amelyek támogatják a síita Hezbollah szervezetet - hangoztatta.
Olmert dicsérte az izraeli lakosságot, amely bátran és egységesen viselkedik a rakétatámadások láttán. A szónoki emelvényen imát mondott az elhurcolt katonákért. "Mindent meg fogunk tenni, hogy hazahozzuk őket" - jelentette ki, hozzátéve, hogy Izrael nem köthet alkut az emberrablókkal, mert az újabb túszejtésekhez vezetne.
MTI - fidesz.hu