Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tarlós: Ötvenes éveket idéző budapesti közlekedés

A BKV elkezdte tudományos alapon elmagyarázni, miért a fejlődés szükségszerű velejárója, hogy ráz a trolibusz, kigyulladnak az autóbuszok, és leszakadnak a villamos-felsővezetékek - mondta a Fidesz főpolgármester-jelöltje az Info Rádióban.


Dátum: 2006-07-17 19:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60341
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:16:16.945004, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A Margit-hídi oszlopok kidőlése azt mutatja, hogy a városházán nem koncepciók, hanem akciók vannak. Az a cél, hogy a hosszú villamosok szeptemberre közlekedjenek, ugyanakkor még a régieknek is menniük kell, a műszaki feltételek viszont nem kedvezőek mindkettő számára" - tette hozzá Tarlós István.

Akkor kellett volna csak elindítani az új villamosokat, amikor a régieknek már nem kell járniuk - vélekedett a politikus.

Rosszabb, mint az ötvenes évek

Tarlós István szerint lassan rosszabb állapotok lesznek a budapesti tömegközlekedésben, mint az ötvenes években.

A főpolgármester-jelölt közölte: Demszky Gábornak ez annyiban hibája, hogy a főváros részvénytársaságáról van szó; a most elrendelt vizsgálat pedig arra emlékezteti Tarlós Istvánt, amikor a főpolgármester dudálással tüntetett a kátyúk ellen.

"Nehéz megvédeni Aba Botondot"

A III. kerületi polgármester a BKV vezetőjéről, Aba Botondról azt mondta: nagyon nehéz megvédeni egy olyan vezetőt, aki hosszú ideje irányít ilyen "eredményeket" elérő vállalatot.

"A BKV fővároshoz való kötődése túl erős ahhoz, hogy ki lehessen mondani: Aba Botondot ki kell rúgni. Nem biztos, hogy Aba Botondot kell kirúgni, de nem biztos, hogy meg kell tartani" - jelentette ki a politikus.

Tarlós István leszögezte: a BKV szervezetét viszont biztosan át kell alakítani.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek