Ezentúl több adatról kell számot adniuk a képviselőknek
A vagyonnyilatkozatot tevők és a feltüntetendő adatok körét kiszélesítő törvénymódosítást szavazott meg az Országgyűlés hétfőn.
Dátum: 2006-07-17 20:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60343
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:16:17.529409, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fideszes Deutsch-Für Tamás, Répássy Róbert és Szűcs Lajos, valamint a KDNP-s Rubovszky György által benyújtott javaslatot - amely az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvényt módosítja - 332 igen szavazattal, 17 nem ellenében, 2 tartózkodással fogadták el a képviselők.
A módosítás szerint az országgyűlési képviselőknek ezentúl több adatról kell számot adniuk a vagyonnyilatkozatban annak érdekében, hogy ellenőrizhető legyen valós jövedelmi és vagyoni helyzetük, illetve láthatóvá váljon, milyen anyagi juttatásokban részesültek közhatalmi pozíciójuk révén.
A másik ellenzéki javaslatot, amelyet a fideszes Varga Mihály és Domokos László, valamint a KDNP-s Latorcai János és Hargitai János jegyzett, és amely az államháztartásról és a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényt módosítja 312 igen, 19 nem szavazatot kapott 10 tartózkodás mellett.
Az új szabályozás kiszélesíti a nyilatkozattételre kötelezettek körét, ugyanis nemcsak a legalább többségi állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok vezető tisztségviselői és felügyelő bizottsági tagjai kötelesek vagyonnyilatkozatot tenni, hanem minden állami tulajdoni részesedéssel működő gazdasági társaság vezető tisztségviselője és felügyelő bizottsági tagja, akit jogszabály, illetve társasági szerződés alapján az állami tulajdonosi rész alapján választottak meg.
A módosítás azt is szabályozza, hogy a szóban forgó személyek nem kétévente, hanem évente tesznek vagyonnyilatkozatot.
MTI - fidesz.hu