Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Káoszt okozott a finanszírozás változása az onkológiákon

Akár több hónapot is várni kell a kemoterápiás kezelésre, s számos kórházban nem a megfelelő, drága gyógyszert adják a pácienseknek - állítják a rákbetegeket képviselő szervezetek vezetői, akik szerint a finanszírozási változások okoztak káoszt. Levelükben azonnali intézkedést kértek az egészségügyi minisztertől. Az ügy tegnap a parlamentben is vitát váltott ki.


Dátum: 2006-07-18 08:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60352
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:16:20.337032, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Már csak a kijelölt centrumokban lehet idén rákos betegeket kezelni, elvileg ezeken a helyeken biztosítottak a megfelelő személyi és tárgyi feltételek. Így számos kórházban megszűnt az onkológiai ellátás, onnan a betegeket a centrumokba irányították. Változott az onkológiai ellátáshoz szükséges gyógyszerek finanszírozása is: az egészségbiztosító megszüntette az úgynevezett külön keretet.

Eddig ebből a keretből biztosították a többnyire nagyon drága medicinákat a kezelést végző intézményeknek. Az egészségbiztosító kiszámolta, hogy ebből a külön keretből mekkora összegben igényeltek gyógyszert az egyes kórházak, s ezt az összeget a "hagyományos" kórház-finanszírozás keretében biztosítja az intézményeknek. Csakhogy ez az összeg nem számol a megnövekedett betegszámmal - hívta fel a figyelmet Vasváry Artúrné, a Magyar Rákellenes Liga elnöke, aki szerint így sok helyen nem a megfelelő orvosságot adják a betegnek, hanem olcsóbbat választanak helyette. Ráadásul ezt a pénzt bármire el lehet költeni, bérre, rezsire vagy másfajta betegek gyógyszereire - tette hozzá. A helyzetet súlyosbítja, hogy előre meghatározták: az egyes centrumok mennyi kemoterápiás kezelést végezhetnek. Csakhogy ez kevesebb a szükségesnél, így egyes helyeken már három hónapot kell várni a kezelésre. Pedig a gyorsaság nagyon fontos, életek múlhatnak rajta - szögezte le.

Magyar Nemzet, Zivkovics Natália

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek