Varga: Elfogadták a csomagot, de az elemzők mégsem elégedettek
A kapkodva összerakott Gyurcsány-csomag csak a rövid távú és gyors bevételnövekedésre koncentrál, egyre kevésbé látszik viszont a hosszú távú gazdaságfejlesztési koncepció - mondta Varga Mihály a köztelevízióban. Navracsics Tibor szerint a Fidesz rögtön csökkentette volna a járulékokat, s ez beterelte volna a fehér gazdaságba a most szürkén vagy feketén dolgozókat.
Dátum: 2006-07-18 09:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60356
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:16:21.596510, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Varga Mihály, az Orbán-kormány pénzügyminisztere elsősorban az állami kiadások szerkezeténel változatlanul hagyását bírálta, és felhívta a figyelmet arra az "érdekességre" is, hogy a megszorító csomag után az elemzők - ha lehet - még borúlátóbbá váltak. Varga Mihály hangsúlyozta azt is, hogy gazdaságfejlesztés nélkül semmiképp nem születhet jó megoldás, márpedig a kormány intézkedései éppen a gazdaság szűkítése felé visznek.
Navracsics: A csomag egyes elemei sérthetik az alaptörvényt
A köztársasági elnök a pénzügyi szükséghelyzetre hivatkozva írta alá a pénzügyi törvények csomagját, nem fűzte azonban hozzá, hogy ne lennének alkotmányossági aggályai a jogszabályokkal szemben - hangsúlyozta a köztelevízió reggeli műsorában Navracsics Tibor.
A Fidesz frakcióvezetője szerint a pakettnak vannak olyan elemei, amelyek sérthetik az alaptörvényt, és ezt szerinte a kormány is elismeri azzal, hogy hírek szerint elegendő "puffert" hagyott az esetleg kieső módosítások, illetve bevételek pótlására is. Arra a kérdésre, hogy a Fidesz kormányra kerülésével hogyan oldotta volna fel a költségvetés feszültségét, Navracsics ismét hangsúlyozta: rögtön csökkentették volna a járulékokat, ami beterelte volna a fehér gazdaságba a most szürkén vagy feketén dolgozókat, és ez már év végére megmutatta volna a hatását. A párt továbbra is működőképesnek tartja a 7 minisztériumot is, és kitart amellett is, hogy radikálisan csökkenteni kell a nemrégiben megemelt miniszteri fizetéseket, az autóhasználatot és a reprezentációs keretet is.
Az önkormányzati választás esélyeit latolgatva Navracsics úgy vélte, a koalíció népszerűségvesztése helyi szinten nem jelent automatikusan elsöprő ellenzéki győzelmet, az önkormányzati választások eredménye ugyanis elsősorban a helyi erők kreativitásától, jó kampányától függ majd.
MNO - fidesz.hu