Letartóztatott brit ügynök
Hivatali titok megsértése miatt hat havi börtönbüntetésre ítélte a londoni felső bíróság David Shaylert, a brit nemzetbiztonsági szolgálat, az MI5 egykori ügynökét. A bíróság egy heti tárgyalás nyomán bűnösnek találta a 36 éves férfit abban, hogy 1997-ben egykori munkahelyéről származó 28 titkos dokumentumot adott át a Mail on Sunday brit lapnak, illetve bizalmas információkat szolgáltatott ki a brit sajtónak.
Dátum: 2002-11-05 17:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5524
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:54.829056, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Shayler, aki két éve azért tért vissza Nagy-Britanniába önkéntes párizsi száműzetéséből, hogy tisztára mossa nevét, mindvégig azzal védekezett, hogy közérdekből cselekedett, a nemzetbiztonsági szolgálatnál tapasztalt visszaéléseket, törvénytelenségeket kívánta feltárni. A bíróság azonban kimondta, az egykori ügynök megszegte egész életére szóló titoktartási kötelezettségét.
David Shayler 1994-től állt a brit elhárítás, majd a hírszerzés szolgálatában, különböző beosztásaiban a nemzetközi terrorizmus elleni harcra és a közel-keleti országokra szakososodott. Amikor 1997-ben menesztették a szolgálattól, a brit sajtónak kiszivárogtatta a munkahelyén lemásolt bizalmas dokumentumok tartalmát, egyebek között azt, hogy állítólag brit titkos ügynökök segítették 1996-ban a Moamer el-Kadhafi líbiai elnök ellen szőtt összeesküvést.
Másik, nagy feltűnést keltő állítása az volt, hogy a nemzetbiztonsági szolgálat megfigyelte a munkáspárti kormány neves tagjait, köztük Jack Straw külügyminisztert, Peter Mandelson volt északír minisztert. Azzal is megvádolta egykori feletteseit, hogy nem továbbították az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) terrorkampányáról megszerzett információkat, és emiatt nem sikerült megakadályozni a Londonban 1993-ban elkövetett súlyos robbantásos merényletet.
A titkosszolgálatok állítólagos törvénytelen cselekedeteinek felfedése miatt Shaylert árulóként bélyegezték meg. Emiatt barátnőjével, az egykoron szintén ügynökként dolgozó Annie Machonnal külföldre, először Hollandiába, majd Franciaországba menekült. Több mint egy évi bujkálás után a brit hatóságok kérésére a francia rendőrség letartóztatta őt, ám egy francia bíróság politikai indíttatásúnak találta és elutasította Nagy-Britannia kérelmét a férfi kiadatására.
John Wadham, Shayler ügyvédje, a Liberty emberi jogi szervezet igazgatója még az ítélethirdetés előtt bejelentette, hogy fellebbeznek, és ha kell, egészen az Emberi Jogok Európai Bíróságáig viszik az ügyet. Annie Machon, a férfi barátnője kijelentette, Shaylert nem elítélni, védeni kellene, amiért közérdeket szolgálva felfedte a titkosszolgálatok visszaéléseit, bűncselekményeit, tagjainak hozzá nem értését.
MTI - fidesz.hu