A nándorfehérvári diadalra emlékezünk
A megszokottnál hosszabban zúgnak a harangok szombaton, július 22-én délben a nándorfehérvári diadal 550. évfordulója alkalmából az ország katolikus templomaiban.
Dátum: 2006-07-18 11:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60366
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:16:24.703985, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A döntést a szombathelyi főegyházmegye élére kinevezett Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) korábbi titkára jelentette be még június 8-án, a testület nyári ülését követően.
Az MKPK tagjainak részvételével augusztus 6-án ünnepi szentmisét tartanak a nándorfehérvári csata évfordulójához kapcsolódóan Kalocsán, a törökök feletti győzelemre, valamint a déli harangszót elrendelő pápai bulla megjelenésére emlékezve.
A szentmisét Erdő Péter bíboros, prímás mutatja be, szentbeszédet mond Pénzes János szabadkai megyés püspök. Az esemény az engesztelő imaévre meghirdetett országos programok része.
Hunyadi János seregei 1456. július 22-én arattak Nándorfehérvárnál világra szóló diadalt, fél évszázadra megállítva a terjeszkedő török birodalom hadait.
MTI - fidesz.hu