A kormány intézkedései ellehetetlenítik a nyugdíjasokat
A Gyurcsány-kormány hiába sorakoztat fel újabb és újabb MSZP-s kötődésű támogatókat az embereket megsarcoló intézkedései mellé, azok attól még ugyanolyan súlyosan érintik a nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő 3,1 millió embert.
Dátum: 2006-07-18 12:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60373
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:16:26.875602, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nyugdíjasok havi kiadásaik 35-38 százalékát élelmiszerekre fordítják. Az ÁFA-törvényben 20 százalékosra módosított kulcs, valamint a víz- és csatornadíjak emelkedése miatt havi több ezer forinttal növekednek az idősek kiadásai. Tartós fogyasztási cikkekre az idősek alig fordítanak a nyugdíjukból, így a januárban nagy propagandával beharangozott ÁFA-csökkentés (25-ről 20 százalékra) gyakorlatilag nem érintette őket.
A gázár 30 százalékos emelése ellenére a kormány nem tervez a nyugdíjasok számára "kompenzációt", mert ők 1500 köbméter alatt fogyasztanak évente. Az elektromos áram 14,5 százalékos növekedését is nehezen viseli a nyugdíjas társadalom, tehát a Gyurcsány-csomag igazi vesztesei a magyar nyugdíjasok!
Aszódi Pál
fidesz.hu