Tizenhárom milliárdért rombolnák le az ezeréves megyerendszert
Pénzügyi, költségvetési, adminisztratív eszközökkel kényszeríteni társulásra, autonómiájuk feladására az önkormányzatokat, nem csak alkotmány-, hanem demokráciaellenes is - nyilatkozta az MTI-nek Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese. A politikus Gyurcsány Ferenc és Lamperth Mónika szavaira reagált, akik a regionalizmusról beszéltek egy mai konferencián.
Dátum: 2006-07-18 17:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60396
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:16:33.719072, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzáfűzte: a jelek szerint a kormány az alkotmánymódosítás elutasítása után ezekkel az eszközökkel próbálkozik,de a Fidesz a továbbiakban is kiáll a helyi közösségek autonómiája mellett.
A kétharmados többséget igénylő alkotmánymódosítás elutasítása kapcsán úgy fogalmazott Répássy Róbert, hogy "ostobaság" is lenne 2009-től számítva 11-13 milliárd forint megtakarításáért lerombolni egy ezeréves megyerendszert. Hozzáfűzte: sem az önkormányzatok együttműködésének, sem a decentralizációnak, vagyis a kormányzati hatáskörök "leosztásának" nincs semmi akadálya most sem.
A képviselő értékelése szerint, ha az említett módszereket választja a kormány, akkor nyilván eljut egy olyan határig, ami jogilag is az alaptörvénybe ütközik.
Répássy Róbert ennek kapcsán kifejtette, hogy a magyar alkotmány szinte egyedüliként Európában az állampolgárok mellett alapjogokat biztosít azok közösségeinek, így az önkormányzatoknak is, amelyek nem kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy ne tudjanak eleget tenni közszolgáltatási kötelezettségeiknek, mivel nem vesznek részt társulásokban, így nem kapnak meg bizonyos költségvetési pénzeket. A politikus elmondása szerint Draskovics Tibor, az államreform bizottság alelnöke a közelmúltban ilyen megoldásokról beszélt.
A frakcióvezető-helyettes megjegyezte, hogy az Alkotmánybíróság mellett más lehetőségeik is vannak az érintetteknek, akik a fentiek megvalósulása esetén biztosan felemelik a hangjukat: igénybe vehetik a petíciós jogokat, így az Országgyűléstől is kérhetik alkotmányos jogaik helyreálltását.
A Magyar Tudományos Akadémia Regionális Tudományos Bizottságának megbeszélésén Gyurcsány Ferenc kormányfő ezt megelőzően arról beszélt, hogy más szakmai területektől eltérően a regionális és területfejlesztéssel foglalkozó szakma ma elég világosan képes megmondani azt, milyen típusú politikai döntések szolgálnák az ország javát.
A politikus szerint nincsen más út, mint a településközi és regionális együttműködés, és az ehhez igazodó átalakított igazgatás.
Elmondta: az a többség, amely ennek a szakmai konszenzusnak politikai döntéssé válásához kell, nem áll rendelkezésre.
"Magyar átok sújt bennünket" - hangoztatta. Mint mondta, rombolónak tekinti azt a magatartást, hogy az ellenzék nem volt hajlandó konzultálni a kérdésről. Az Országgyűlés múlt hét hétfőn nem támogatta a választott régiók létrehozásáról szóló kétharmados alkotmánymódosítási javaslatot.
Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter elmondta: a decentralizáció, a kistérségi és a regionális intézményrendszer, illetve a dereguláció, mint cél nem szűnt meg, csak a kormánynak más eszközt kell találnia, hogy elérje ezeket.
MTI - fidesz.hu