Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Spanyolországban a polgárháború kirobbantására emlékeznek

A polgárháború megkezdésének hetvenedik évfordulójára emlékeztek kedden Spanyolországban, ahol a Franco tábornok diktatúráját követő három demokratikus évtized sem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy begyógyuljanak a polgárháború okozta sebek a társadalomban.


Dátum: 2006-07-18 19:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60399
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:16:34.678141, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A polgárháború és az azt követő, negyven évig tartó diktatúra megítélése korántsem egységes a spanyol társadalomban a kedden közzétett közvélemény-kutatások tanúsága szerint. Az ellenzéki konzervatív Néppárthoz közel álló El Mundo napilap adatai szerint a közvélemény 30 százaléka szerint a polgárháborút kirobbantó 1936-os, Franco tábornok vezette felkelést indokolttá tette, hogy a baloldali népfront-kormány idején kaotikus helyzet alakult ki az országban. Ezt a vélekedést elsősorban a néppárti szavazók osztják.

Az ezer megkérdezett 51 százaléka ítélte el határozottan a legitim kormányzat ellen elkövetett államcsínyt, a maradék 19 százalék pedig nem kívánt véleményt mondani. A véleményüket elhallgatók között nagy arányban találni idős spanyolokat, ami hűen tükrözi azokat a félelmeket, amelyeket a polgárháború máig be nem gyógyult sebei keltettek a társadalom jelentős részében.

Az 1976-ban megkezdődött demokratizálásnak egyik fő eleme volt ugyanis a nemzeti megbékélés, ami jelentős részben a felejtésre épült. Mintegy harminc évvel a demokráciába való átmenet után a polgárháború köztársaságpárti veszteseinek szorgalmazására jöttek létre kezdeményezések a történelmi emlékezet helyreállítására.

A baloldali irányultságú El País napilap kedden közzétett közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek mintegy kétharmada támogatja a polgárháború áldozatainak rehabilitálását, valamint a tömegsírokban nyugvók holttestének felkutatását és azok méltó újratemetését. A megkérdezettek mintegy 25 százaléka - jelentős részben a néppárti szavazók - ezzel azonban nem ért egyet. Az ellenzéki Néppárt volt az egyetlen politikai erő, amely ellenezte, hogy 2006-ot nyilvánítsák a történelmi emlékezet évének, mivel a jobboldali párt - saját megfogalmazásában - nem ért egyet azzal, hogy megbolygassák a múlt árnyait.

A Társaság a Történelmi Emlékezet Helyreállításáért nevű spanyol szervezet adatai szerint a köztársasági oldal hívei közül 130 ezer embert végeztek ki, ebből mintegy 40 ezret a háború befejezése után. A magát nemzetinek nevező oldal kivégzettjeinek száma becslések szerint 55 ezer. A polgárháború során összesen mintegy 600 ezren haltak meg Spanyolországban.

José Luis Rodríguez Zapatero szocialista kormánya olyan törvénytervezetet készít elő, amely a morális rehabilitáción túl lehetővé tenné a háború áldozatai számára a pénzügyi jóvátételt is. A konzervatív ellenzék tiltakozásának elkerülése érdekében a várhatóan még ebben a hónapban benyújtott törvény kimondaná azt is, hogy az 1936 és 1939 között zajló polgárháború során mindkét oldal követett el túlkapásokat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek