Sztrájk: elszántak az érdekvédők vezetői
Sztrájkbizottságot alakított a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), mert a kormány az érdekegyeztetés megkerülésével terjesztette be a pedagógusok óraszámának emelését célzó törvénymódosítást.
Dátum: 2006-07-19 08:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60409
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:16:37.694681, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Eszerint szeptembertől a pedagógusoknak heti két óra díjazás nélküli munkát rendelhet el a munkáltató, ami havonta összesen egynapi túlórát jelent. Mivel jövő szeptembertől a tanítóknak heti egy, a tanároknak heti két órával emelkedik a kötelező óraszáma, a tanítók havi 13, a tanárok pedig havi 17 óra - kétnapi - ingyenmunkára számíthatnak.
- A kialakult helyzetért a kormány felelős, hiszen annak ellenére sem tárgyalt a szakszervezetekkel, hogy a Közoktatás-politikai Tanács, valamint a Közoktatási Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldala már egy hete nyomatékosan kérte ezt - mondta lapunknak Kerpen Gábor. A PDSZ elnöke megjegyezte, a kormány támogatja javaslatukat, hogy készüljön közös felmérés a pedagógusok munkaterheléséről.
Azt viszont már nem fogadja el a szaktárca, hogy annak végeredményéig ne növekedjenek az óraszámok. A szakszervezet számára ez elfogadhatatlan, mivel szerinte erre nyilvánvalóan a bérfinanszírozás csökkentése miatt nem hajlandó a minisztérium. A PDSZ úgy véli, törvényi szinten sérül az "egyenlő munkáért egyenlő bért" alkotmányos elve, a szeptembertől eleve esedékes adó-, járulék- és energiaár-növekedésen felül pedig további bércsökkenést szenvednek el a pedagógusok. A törvények szerint a sztrájkbizottság megalakulásától számított öt munkanapon belül tárgyalóasztalhoz kell ülnie a kormánynak.
A Liga és a Munkástanácsok Országos Szövetsége nem hagy fel a Gyurcsány-csomag elleni tiltakozással. - Mi komolyan gondoltuk, hogy folytatjuk a tiltakozó akciókat, ezért a tagsággal és illetékes testületeinkkel egyeztetünk a lehetséges nyomásgyakorló eszközökről - mondta lapunknak Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke.
Ha a kormánnyal nem kezdődnek tárgyalások a munkavállalók "kármentesítéséről", a Liga őszre újabb tüntetést vagy akár helyi sztrájkokat is kész szervezni. Gaskó István elnök úgy fogalmazott: szükség esetén egyedül is folytatják a tiltakozó akciókat.
MNO - fidesz.hu