Fidesz-MDF-együttműködés Debrecenben
A Fidesz és az MDF együttműködik Debrecenben az őszi önkormányzati választáson; az erről szóló megállapodást szerdán írta alá Kósa Lajos, a Fidesz és Makay Zsolt, az MDF Hajdú-Bihar megyei elnöke.
Dátum: 2006-07-19 10:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60419
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:16:40.708339, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Demokrata Fórum sikeresnek értékeli a debreceni önkormányzat Fidesz-MDF vezetésének munkáját - mondta sajtótájékoztatón Makay Zsolt. Hozzátette: az MDF ezért úgy döntött, hogy harmadszor is Kósa Lajos polgármesteri jelölését támogatja, s nem állít ellenjelöltet vele szemben.
Makay Zsolt szerint Debrecen további fejlődésének a mostani városvezetés a záloga, de a jövőben minél több MDF-es képviselőt szeretnének Kósa Lajos mögé állítani, ezért a Magyar Demokrata Fórum 26 körzetben önálló jelöltet állít, háromban pedig közös jelöltet a Fidesszel.
"Nem az országos pártközpontok véleménye számít, hanem a város érdekében való együttműködés" - mondta Kósa Lajos azzal kapcsolatban, hogy Debrecenben olyankor is megvalósult, illetve megvalósul a jobboldali pártok együttműködése, amikor országosan ettől eltérő a helyzet.
A fideszes politikus hozzátette: a tavaszi országgyűlési választásokon nyilvánvalóvá vált, hogy Debrecenben, illetve Hajdú-Bihar megyében a harmadik erő az SZDSZ helyett az MDF lett.
Kérdésre válaszolva a két politikus elmondta: a hajdú-bihari települések mintegy 80 százalékában lehet számítani a két párt együttműködésére a helyhatósági választásokon. Közölték, hogy többségre törekednek Hajú-Bihar megye jelenlegi szocialista vezetésű közgyűlésében is.
MTI - fidesz.hu