Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kisegítő járatokat indított a Malév Damaszkuszba

A menetrend szerinti járat mellett két kisegítő járatot indított a Malév Damaszkuszba, a szír fővárosból visszainduló három géppel összesen négyszáz utas érkezett Budapestre szerda reggel - közölte az MTI-vel Németh Krisztina, a Malév szóvivője.


Dátum: 2006-07-19 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60425
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:16:42.548701, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta: 89 utasnak Budapest volt az úti célja, a többiek elsősorban Németországba tartanak. A 89 utas mintegy fele magyar állampolgár. Sok csecsemő, gyermek is volt az utasok között, egész családok hagyják el Szíriát. "A légitársaság folyamatosan egyeztet a külképviseletekkel és az igényekre tekintettel továbbra is indít sűrítő járatokat a térségbe" - ismertette a szóvivő. Kiemelte, mindenkit elhoznak, akinek érvényes Malév-jegye van, akár a damaszkuszi, akár a bejrúti járatra.

Izrael egy hete indított támadást Libanon ellen, légi és tengeri blokád alá vonva az országot, miután a Hezbollah síita szervezet egy támadás során megölt nyolc izraeli katonát és elrabolt két másikat. Izrael múlt csütörtökön támadta meg a bejrúti nemzetközi repülőteret, a Malév ekkor döntött úgy, szünetelteti bejrúti járatát. Németh Krisztina korábban azt közölte: a Malév csak abban az esetben indít járatot a libanoni fővárosba, ha a helyzet normalizálódik, illetve az utasok biztonsága garantált. A rakétatámadás után a légikikötőt lezárták, az összes nemzetközi járatot törölték. A Malév a nyári menetrend szerint heti négy járatot közlekedtet a libanoni fővárosba, melynek forgalmát nagy többségben Nyugat-Európa és Észak-Amerika, valamint a libanoni főváros között átszálló utasok jelentik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek