Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az örmények és a ruszinok a legaktívabbak?

A Magyarországon élő örmény és a ruszin nemzetiség tűnik a legaktívabbnak az őszi kisebbségi választásra jelentkezők száma alapján; az Országos Választási Iroda (OVI) honlapján szerdán közzétett adatok szerint e két kisebbséghez tartozók az öt évvel korábbi népszámlálásnál mértnél lényegesen nagyobb arányban vallották magukat e nemzetiségekhez tartozónak.


Dátum: 2006-07-19 11:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60427
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:16:43.234234, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kisebbségi választást október 1-jén várhatóan az ország szinte minden második településén tartanak; a voksoláson majd 200 ezren vehetnek részt, ennyien jelentkeztek ugyanis a 13 kisebbségi névjegyzékbe.

A kisebbségi választáson való részvétel feltétele, hogy a nemzetiséghez tartozók regisztráltassák magukat az említett, nyilvánosságra nem hozható névjegyzékben. E regisztráció szombaton zárult le.

A 2001. évi népszámlálás adatai szerint 443 ezren vallották magukat a 13 kisebbség egyikéhez tartozónak. A legtöbben a cigányok: közel 206 ezren, míg a legkevesebben az örmények: 1.165-en.

Az OVI www.valasztas.hu honlapján szereplő adatok szerint a cigány választói jegyzékben 106.363-an, a németben 45.904-en, a szlovákban 15.078-an, a horvátban 11.093-an, a románban 4.403-an, a lengyelben 3.099-en, a ruszinban 2.742-en, a görögben 2.451-en, az örményben 2.365-en, a szerbben 2.145-en, a bolgárban 2.110-en, a szlovénban 993-an míg az ukránban 1.085-en szerepelnek.

A 13 nemzetiség közül az örmények és a ruszinok lényegesen többen jelentkeztek a kisebbségi választási névjegyzékbe, mint ahányan a 2001. évi népszámláláson e nemzetiségekhez tartozónak vallották magukat.

Az örmény nemzetiséginek öt éve még mindössze 1.165-en mondták magukat, míg most több mint kétszer többen, 2.365-en regisztráltatták magukat. A ruszin kisebbséghez tartozók aránya is jelentősen nőtt; 2.079-ről 2.742-re.

Az említett kisebbséghez tartozók aránya a fővárosban feltűnően kiemelkedő - mondták az MTI által megkérdezett választási szakértők.

A népszámláláson közel 206 ezren vallották magukat cigánynak; a legnagyobb lélekszámú magyarországi kisebbség tagjai közül most minden második (52 százalék) kérte névjegyzékbe vételét.

A népszámlálási adatokhoz képest a regisztrációnál a legkisebb aktivitást az ukránok mutatták: mindössze 1.085-en jelentkeztek névjegyzékbe, miközben a népszámláláson 7.393-an mondták magukat ukránnak.

Míg négy éve 1.308 településen 1.870 kisebbségi választást tartottak, addig most ősszel várhatóan 1.448 településen csaknem kétezer választásra kerülhet sor.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek