Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szalay Ferenc a polgármesterjelölt Szolnokon

A Fidesz Szalay Ferencet, az 1998 és 2002 közötti ciklus polgármesterét indítja az elöljárói posztért Szolnokon az őszi helyhatósági választáson - közölték a párt sajtótájékoztatóján Szolnokon szerdán.


Dátum: 2006-07-19 13:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60434
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:16:45.318344, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Megválasztásom esetén a Szolnokért tenni akarókkal együttgondolkodó városvezetést ígérek, amelyben egy nagykoalíciós együttműködést megvalósítva minden parlamenti párt helyet kaphat - mondta Szalay Ferenc. Emlékeztetett rá, mindez egyszer már megvalósult, hiszen polgármestersége idején egy fideszes politikus mellett egy-egy szocialista illetve szabaddemokrata alpolgármestere volt a városnak.

Az elmúlt négy évről azt mondta: hiába hangzott el a sok választási ígéret, és hiába volt tagja a kormányzatnak a megyéből Iváncsik Imre, Kis Zoltán, Szekeres Imre és Vass Lajos, Szolnok nem semmivel sem kapott több központi támogatást, mint más települések.

Szalay Ferenc egy vetélytársát már bejelentették: a polgármesteri posztért az MSZP Vass Lajost, a volt kulturális államtitkárt, az Operaház hat hónapra kinevezett miniszteri biztosát indítja.

A Fidesz Szolnok 16 önkormányzati választókerületéből tizenkettőben önállóan állított jelöltet, kettőben a Nemzeti Fórummal közösen, míg szintén kettőben független jelöltet támogat. A városi képviselő-testületbe aspirálók között négy orvos, három jogász, két közgazdász valamint több pedagógus is található.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek