A kormány mindenkitől elvesz legalább 130 ezret
Könnyebb kapni, mint nem adni - valószínűleg így fordította át a politika nyelvére az ismert szólást a kormány. A kormányzati kiadáscsökkentésen és bevételnövelésen alapuló Új Egyensúly programból egyelőre ugyanis jóval többet tudni a bevételek növeléséről, mint a kiadások csökkentéséről - írja az index.hu
Dátum: 2006-07-19 13:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60437
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:16:46.252160, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A parlament hétfőn elfogadta az adótörvényeket, amelyek idén és jövőre összesen mintegy 1300 milliárd forinttal növelik az állam bevételeit. Az Index megszorításszámlálójából - amelyet a továbbiakban folyamatosan frissítünk majd - kiderül: honnan mennyit venne el a kormány, hogy rendbe tegye az államháztartást.
A legtöbb pénzt a munkavállalók egészségbiztosítási és munkavállalói járulékának megemelésétől várja a kormány. Utóbbit fél, előbbit két lépésben három százalékponttal emelik, a döntés idén és jövőre összesen 258 milliárd forintos többletbevételt jelenthet a büdzsének. Az Index számításai szerint ezen nagyjából 3,2 millió munkavállaló osztozik - a KSH adatai szerint a legalább ötfős vállalkozásoknál több mint 2,7 millióan dolgoznak, a kisebb cégek és az önfoglalkoztató egyéni vállalkozók miatt emellett még legalább félmillió járulékfizetővel számolhatunk -, vagyis egy embertől 80 600 forintot vesznek el.
A második legkomolyabb bevételt, két év alatt 230 milliárdot a középső, 15 százalék áfakulcs 20 százalékosra emelésétől reméli a kabinet. Mivel ezen gyakorlatilag az egész ország osztozik, így egy embernek átlagosan 23 ezer forintjába kerül majd az, hogy ősztől már kétkulcsos lesz az áfa.
A vállalkozások szolidaritási adója 210 milliárdot hozhat a közös kasszába, ez a nagyjából 1,2 millió vállalkozásnak cégenként 175 ezer forintjába kerül (kivéve a regisztrált gazdasági szervezetek köréből az ezzel az adóval nem érintett evásokat). Ugyancsak 210 milliárdot jelent, hogy nem csökken a munkaadói tb-járulék 29-ről 26 százalékra, ez a KSH által nyilvántartott 1,299 millió vállalkozás mindegyikét nagyjából 162 ezer forinttal terheli.
MNO - fidesz.hu