Humanitárius folyosók megnyitását követeli Chirac
Humanitárius folyosók megnyitását követelte a libanoni menekültek számára Jacques Chirac francia elnök szerdán Párizsban.
Dátum: 2006-07-19 14:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60442
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:16:47.788525, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államfő szerint ily módon egyrészt Ciprus irányába biztonsággal elhagyhatnák a menekülők a közel-keleti országot, másfelől a libanoni lakosság is némi biztonságban mozoghatna a saját hazájában.
Chirac bejelentette, hogy gyógyszerekkel, kórházi felszerelésekkel és víztisztító-berendezésekkel a fedélzetén néhány órán belül egy nagy befogadóképességű francia repülőgép indul a ciprusi Lárnakára, ahonnan hajóval juttatják el a segélyt Libanonba.
Az elnök a francia kormány Libanonnal foglalkozó válságtanácskozásának végeztével nyilatkozott a sajtónak.
MTI - fidesz.hu