Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Félnek bejelenteni

A kormány a szakma és a betegek körében tapasztalható "felzúdulás" miatt nem meri bejelenteni az egészségügyben tervezett változtatásokat - mondta Mikola István sajtótájékoztatón szerdán.


Dátum: 2006-07-19 17:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60451
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:16:50.531695, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Zöld Könyv - Zöld út a fizetős egészségügyhöz (Mikola István)

Mikola István, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának fideszes alelnöke a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakat értékelve azt mondta, hogy a szakma a betegellátás biztonságát "veszélyben látja".

Az Orbán-kormány egészségügyi minisztere szerint azonban nemcsak a szakma, hanem a civilszervezetek, és betegegyesületek is elégedetlenek, "követelvén az alkotmányosan nekik járó gyógyító ellátások terén a jussukat".

Mikola megdöbbentőnek tartja, hogy már a rákbetegek is tiltakoznak, mert hónapokat kell várniuk a kemoterápiás kezelésre, és mert nem kapják meg azokat a gyógyszereket, amelyekkel a betegségük gyógyítható lenne.

A Fidesz egészségpolitikusa szerint a kórházak ezt a helyzet úgy oldják meg, hogy "egyre inkább" tárgyalnak a magánbefektetőkkel" "megmentést várva a részükről".

"Ami azért is furcsa, mert ezek a magánvállalkozások többnyire 3 milliós alaptőkével rendelkező kis kft-k, akiktől nem remélhető az, hogy az egészségügyben a súlyos fejlesztési, felújítási forráshiányt finanszírozni tudják" - tette hozzá.

Megjegyezte: "a mai napon éppen Székesfehérvárról kaptunk hírt, ahol az ország egyik legnagyobb kórházának a kiszervezését készítik elő."

A képviselő a Magyarországon sokat emlegetett szlovák egészségügyi reformmal kapcsolatban azt mondta: "idegesek vagyunk, mert látjuk a szlovák szakértőket, akik otthon megbuktak". A politikus szerint "a szlovákiai több-biztosítós reform megbukott, éppen most szüntetik meg a vizitdíjat is".

Mikola István elmondta, hogy a kormány egészségügyi reformelképzeléseit tartalmazó Zöld könyv "állítólag" szerdán jelenik meg.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 541, 'source_type': 'media', 'source_id': 419, 'target_type': 'article', 'target_id': 53135, 'relation_type': 'describes'}