Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vízminőséget javító program Kaposváron

Hosszas várakozás befejeződhet Kaposváron a vízminőséget javító program, így 2007 végén minden lakásban az EU által előírt határértékeknek megfelelő ívóvíz folyhat a csapokból - jelentette be a megyei jogú város polgármestere szerdai sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2006-07-19 18:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60453
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:16:51.155780, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szita Károly utalt arra: Kaposvár víztisztító programjának első ütemében megépültek a vas-mangántalanító berendezések, a második ütemben kiváltották az NA 600-as fővezetéket, és megtörtént az ívóvízhálózat mechanikai tisztítása. Az európai uniós előírásokhoz igazodva az ivóvíz ammóniaértékét 2 mg/l-ről 0,5 mg/l-re kell csökkenteni, ezért a harmadik ütemben az ammóniamentesítést kellett előkészíteni.

Elmondta: erre a programra 2003 óta háromszor pályázott a város, abban az évben a PEA-pályázatot, 2004-ben címzett támogatási kérelmet utasította el a kormány el azzal, hogy a városnak 2009 végéig kell csak teljesíteni a vízminőségre vonatkozó határértékeket.

A 2005-ben újból benyújtott támogatási kérelem sikeresnek bizonyult, így elindulhat a 735 millió forint értékű beruházás, melynek a város által biztosított önereje 147 millió forint.

A polgármester hozzátette: a szükséges összeghez ugyan csak 2008-ban juthat a beruházás, de Kaposvár megelőlegezi a pénzt, és 2007 végére befejeződhet a vízminőség-javító program.

Az ammóniamentesítő berendezések üzembe helyezése után véglegesen megszűnnek a város egyes részein jelenleg tapasztalható kellemetlen szaghatások az ivóvízben, és a szolgáltatott folyadék kémiai paraméterei megfelelnek majd az EU által előírt szigorú határértékeknek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek