Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A nemzetközi közösség segítségét kérte a libanoni kormányfő

Ünnepélyes felhívást intézett a nemzetközi közösséghez szerdán Libanon miniszterelnöke, és kérte, hogy avatkozzék be a tűzszünet érdekében, és segítsen az izraeli hadjárat okozta humanitárius katasztrófában.


Dátum: 2006-07-19 19:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60457
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:16:52.437446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Felkérem önöket, hogy azonnal és fenntartások nélkül válaszoljanak tűzszüneti felhívásunkra, és nyújtsanak sürgős nemzetközi humanitárius segélyt. Reménykedem, hogy nem hagynak cserben bennünket" - mondta Fuád Szinjóra a Libanonban akkreditált nagykövetek előtt mondott, a televízióban is közvetített beszédében.

A kormányfő közölte, hogy már több mint 300 lakos halt meg és ezren sebesültek meg a nyolcadik napja tartó izraeli támadásban, s az otthonukból elmenekültek száma félmillió fölött jár. A kórházak megbénultak, hiány van gyógyszerből és élelmiszerből is.

Szinjóra bejelentette, hogy kormánya kártérítést fog követelni Izraeltől az "elképzelhetetlenül" nagy veszteségért, amelyet az ország infrastruktúrájában okozott.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek