Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izrael bevonult Dél-Libanonba

Izraeli harckocsik lépték át szerdán a libanoni határt, de heves ellenállásba ütköztek.


Dátum: 2006-07-20 07:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60465
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:16:54.764790, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tűzharc az izraeli Szafedtől északra tört ki. A rövid időt Libanonban tartózkodó izraeli szárazföldi csapatok célja, hogy a Hezbollah állásait megsemmisítsék. A libanoni rendőrség szerint az izraeli páncélosok Ajtarún és Bint-Dzsbeil között három ponton hatoltak be libanoni területre, s Dél-Libanon középső övezetében heves rakétapárbaj bontakozott ki. Az al-Arabija és az al-Dzsazira arab hírtelevíziók korábbi jelentése szerint a harcokban két izraeli katona vesztette életét, kettő pedig megsebesült.

A Hezbollah arról számolt be, hogy fegyveresei visszaverték az izraeli hadsereg harmadik betörési kísérletét Ajtarún településnél - írta az MTI.

Tegnap Názáretben két izraeli gyerek halt meg a rakétatámadásban. Több Hezbollah-féle katyusarakéta hullott Haifára, Izrael harmadik legnagyobb városára is. Az egyik rakéta egy tengerparti étteremben landolt, néhányan megsebesültek.

A Hezbollah tegnap közölte: akár hónapokig képes lőni Észak-Izraelt. Mohammad Kumati, a Hezbollah politikai bizottságának egyik tagja hozzátette, hogy az izraeli hadseregnek nem sikerült elvágnia a Hezbollah fegyverutánpótlását Dél-Libanon felé, habár "lezárták az utakat és bombázzák a teherautókat". Egy magas rangú izraeli katonatiszt korábban a nap folyamán azt közölte, hogy az izraeli haderő a Hezbollah rakétaarzenáljának már mintegy felét megsemmisítette offenzívája során.

Miközben közeledik Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter érkezésének (eddig bizonytalan) időpontja, egyre intenzívebben merül fel a kérdés, meddig folytathatja Izrael az offenzívát. Katonai források szerint 10-14 nap kell még, hogy az izraeli hadsereg befejezze feladatát Libanonban - írta a Haarec napilap. A biztonsági kabinet szerdai döntéséről kiszivárgott hírek szerint "Izrael meghatározatlan ideig és mindaddig folytatja libanoni és gázai övezeti offenzíváját, ameddig a hadsereg el nem éri céljait, és Izrael nem tárgyal arról, hogy a zsidó államban bebörtönzöttekkel cserélné ki a Hezbollah libanoni gerillaszervezet által elrabolt két katonát". Ehud Olmert miniszterelnök az ülés végén közölte, hogy a nemzetközi közösség nem gyakorol nyomást Izraelre offenzíváival kapcsolatban, és a külföld szintén azt várja, hogy elérje céljait. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok töretlenül támogatja az országot.

Izrael eközben a levegőből is támadott tegnap, ennek következtében 49 libanoni civil és egy Hezbollah-fegyveres halt meg - jelentette a Reuters. E közben több mint 20 embert letartóztattak Libanonban, mert azzal vádolják őket, hogy együttműködtek Izraellel, és segítettek bemérni a Hezbollah irodáit, állásait Dél-Libanonban.

A libanoni front mellett tovább zajlanak a harcok Gázában és újabban Ciszjordániában. Az izraeli hadsereg tartalékosait egyébként pont Ciszjordániába küldték, míg az ott harcoló katonákat a libanoni határra helyezték át. Kilenc palesztin (köztük négy fegyveres) halt meg tegnap a Gázai övezetben és Ciszjordániában, miután az izraeli hadsereg benyomult egy gázai menekülttáborba és Nabluszba. Az izraeli hadsereg hajnalban a Mughazi táborban ölt meg a Hamasz fegyveres szárnyából három fegyverest.

A ciszjordániai Nabluszban izraeli buldózerek vettek körül egy épületet, itt három Fatahhoz tartozó fegyveres halt meg, több palesztint letartóztattak. A buldózerek később lerombolták a belügyminisztérium helyi, a Hamasz által felügyelt biztonsági erők által használt épületét. Izraeli források szerint az épületben szélsőséges fegyveresek bujkáltak. Izrael továbbra is a kormányzó Hamaszt teszi felelőssé egy izraeli katona, Gilad Salit elrablása miatt.

Mozgásban a diplomáciai frontok

Bassár el-Aszad szíriai elnök szerint a nemzetközi közösségnek gyors akcióval tűzszünetet kell elérnie Libanonban. A Hezbollah egyik fő támogatójának számító Damaszkusz tegnap először akart tűzszünetet.

A fegyveres konfliktus azonnali befejezésére szólította fel Izraelt és a Hezbollahot az Európai Unió biztonság- és külpolitikai főképviselője. Minden nap számít - mondta Javier Solana, aki szerdán Jeruzsálemben Cipi Livni izraeli külügyminiszterrel tárgyalt. Solana bírálta a Hezbollahot, amiért a síita szervezet fegyveres szárnya foglyul ejtett két izraeli katonát.

"Humanitárius tűzszünetet" sürgetett Jacques Chirac francia államfő annak érdekében, hogy a nemzetközi segélyszállítmányok eljuthassanak a rászorulókhoz Libanonban. Egyúttal biztonsági folyosók létesítését követelte, amelyeken keresztül a menekülők elhagyhatják a közel-keleti országot.

Franciaország javasolta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa fogadjon el új határozatot, mely tartós közel-keleti tűzszünetre, az elhurcolt izraeli katonák szabadon engedésére és az összes libanoni milícia lefegyverzésére szólítana fel. Az ENSZ és a nyugati hatalmak a tűzszüneti megállapodás részeként nemzetközi erő kiküldését javasolták a válságövezetbe. Ez az erő nagyobb és jobban felfegyverzett lenne, mint az ENSZ jelenlegi átmeneti libanoni erői (UNIFIL), amelyek a dél-libanoni határokat figyelik.

ENSZ-békefenntartókat küldene Libanonba a hadakozó felek szétválasztására Jevgenyij Primakov volt orosz miniszterelnök. Az ismert arabszakértő ugyanakkor rámutatott, hogy az ENSZ-szel szemben bizalmatlan Izrael nem akar kéksisakos békefenntartókat látni a konfliktusövezetben.

Tony Blair brit kormányfő ismét elutasította, hogy Izraelt egyoldalú tűzszünetre szólítsa fel anélkül, hogy a Hezbollah előzőleg szabadon engedné a két elrabolt izraeli katonát, valamint felhagyna a zsidó állam elleni rakétatámadásokkal. A brit miniszterelnök szerint az "arányos" izraeli válasznak a lehető legkisebbre kell szorítania le a civil veszteségeket.

Élesen bírálta Izrael libanoni magatartását az olasz külügyminiszter. - Izraelnek joga van az önvédelemre, de ez a reakció teljesen aránytalan - idézte az Il Messaggero című római lap Massimo d'Alemát. A jobbközép ellenzék elítélte d'Alema "egyoldalú állásfoglalását".

Folyamatosan hagyják el Libanont a magyar állampolgárok. Tucatnyian érkeztek meg tegnap Damaszkuszba, további öten pedig Cipruson keresztül távoztak az arab országból - tájékoztatta a bejrúti és a damaszkuszi magyar nagykövet az MTI-t. Tamás Lajos bejrúti nagykövet hangsúlyozta, hogy folyamatosan jelentkeznek újabb és újabb magyarok, akiknek a nagykövetség megpróbálja megszervezni a lehetőséget az ország elhagyására, így jelenleg kéttucatnyian várakoznak még a kijutásra. Medgyes Péter damaszkuszi nagykövet elmondta: a nagykövetségen tartózkodó tizenkét magyar állampolgár ma a Malév járatával térhet haza.

nol.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek