Ciprus segítséget kért az EU-tól a menekültáradat továbbszállításához
Ciprus újabb repülőgépek küldését kérte az Európai Uniótól, hogy a Libanonból a földközi-tengeri szigetországba érkezett menekülőket továbbszállíthassák hazájukba.
Dátum: 2006-07-20 07:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60467
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:16:55.345293, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Georgiosz Lillikasz külügyminiszter csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy további járatok küldése nélkül országa képtelen megbírkózni a menekültáradattal. Ciprus csütörtökön ilyen értelmű kérvénnyel fog fordulni az Európai Tanács elnökségéhez.
A ciprusi szálláslehetőségek is kimerültek. Jóllehet a szigetországban évente 2 és fél millió turista számára állnak rendelkezésre szállodai kapacitások, a szobákat már előre lefoglalták. Ciprusra eddig már több ezer, az izraeli offenzíva elől menekülő külföldi érkezett Libanonból. Csupán csütörtökre virradóra legkevesebb öt hajót várnak európai és amerikai állampolgárokkal a fedélzetükön. A külügyminiszter 60-70 ezer tranzitutas érkezésére számít.
Csütörtökre virradóra befutott Larnacába a francia Jean de Vienne tengeralattjáró-elhárító fregatt, fedélzetén 320, Libanonból evakuált külföldi állampolgárral, köztük 118 franciával, valamint európaiakkal és libanoniakkal. Franciaország mintegy 1500 katonát és négy hadihajót mozgósított a kimenekítési művelet végrehajtására.
Csütörtökön folytatódik a német állampolgárok hazaszállítása is Libanonból. Szerdán 2300 németet vittek buszokon Damaszkuszba vagy Törökországba. A német külügyminisztérium csütörtökre öt charterjáratot szervezett Damaszkuszból a német állampolgárok hazaszállítására. Ezenfelül a német hadsereg, a Bundeswehr is rendelkezésre bocsátott három repülőgépet, amelyek Kölnbe viszik a menekülőket.
Csütörtökre virradóra megérkezett Moszkvába az Oroszországi Föderáció és a Független Államok Közösségének (FÁK) állampolgárait Libanonból kimenekítő második repülőgép is. A rendkívüli helyzetek minisztériumának Il-76-os gépe fedélzetén 163 ember érkezett az orosz fővárosba. A gép a szíriai Latakia repülőteréről repült Moszkvába. A latakiai repülőtéren még négy orosz gép várakozik több mint 1200 orosz és FÁK-állampolgár érkezésére, akiket buszokkal szállítanak Libanonból Szíriába.
Segélyszervezetek közlése szerint legkevesebb 15 ezer ember rekedt két dél-libanoni településen, Blidában és Rmeisben az izraeli offenzíva miatt minden ellátás nélkül, a külvilágtól elvágva. Mint a libanoni vöröskereszt telefonon közölte, súlyos sebesültek is vannak köztük, akik nem kapnak orvosi segítséget. A libanoni vöröskereszt azt kérte az izraeli hatóságoktól, hogy legalább a betegek és sebesültek elszállítását engedélyezze a segélyszervezet autóin, de nem kapott választ. Több német, brit és kanadai útlevéllel rendelkező személynek sincs esélye arra, hogy országa bejrúti követségére eljusson. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága az elmúlt napokban hiába próbálkozott azzal, hogy eljusson a két településre.
MTI - fidesz.hu