Több milliárdos idegenforgalmi beruházás Bükfürdőn
Több mint 4,5 milliárd forintos beruházással 207 szobás négycsillagos szállodát, golf- és teniszközpontot, éttermeket, fürdőcentrumot, valamint 200 egységből álló üdülőparkot épít a Golf Hungary Kft. Bükfürdőn, a Birdland Golf and Country Club területén.
Dátum: 2002-11-06 08:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5540
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:59.925790, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A létesítmény 1 milliárd forint állami támogatással, 2,7 milliárd forint bankhitelből és 800 millió forint saját erőből valósul meg.
Hegyi Attila, a Birdland Golf and Country Club elnöke, a Golf Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a társaság 100 százalékban magyar tulajdonban van, és egy magánszemélyekből álló olyan befektetői csoportot képvisel, amelynek komoly idegenforgalmi fejlesztési tervei vannak a jövőre nézve.
Mint elmondta, a beruházás első ütemét - a szállodát és kiszolgáló létesítményeit - várhatóan jövő ősszel adják át, a második ütem építése tavasszal kezdődik és a tervek szerint 2005 közepére készül el.
A közel 20 ezer négyzetméter alapterületű szállodában helyet kapnak termál-, élmény-, úszó- és gyermekmedencék, wellness és fitness szalonok, szaunák és a különféle kezelőhelyiségek, masszázstermek.
A szállodához tartozik a 200 személyes konferencia- és három különálló szekcióterem.
A beruházás második ütemében a hotel mellett 200 egységből álló üdülőpark épül; a 30-50-70 négyzetméteres apartmanok részben tulajdonként, részben pedig üdülési jogként lesznek megvásárolhatóak.
A tervekben szerepel, hogy a tizenkét éve működő golfklub nemzetközi versenyekre is alkalmas 18 lyukú golfpályáját újabb 9 lyukkal bővítik.
Hegyi Attila beszámolt arról is: a társaság 2001 közepén nemzetközi üzemeltetési pályázatot írt ki, amelynek eredményeként hosszú távú megállapodást kötött a Radisson Hotels and Resorts nemzetközi szállodalánccal; a multinacionális cég 30 évre lesz az üzemeltetője a nyugat-dunántúli hotelnek.
A Carlson Hospitality-hez tartozó Radisson szállodalánc a világ 63 országában közel 800 szállodát üzemeltet.
A tulajdonosok és az üzemeltető egyaránt úgy vélik, hogy 60-65 százalékos kihasználtság mellett akár már 8 év alatt megtérülhet a több mint 4,5 milliárd forint értékű beruházás.
Számítások szerint 1100 férőhelyen évente 260 ezer vendégéjszakát töltenek majd el Bükfürdőn a pihenni és golfozni vágyó vendégek.
Hegyi Attila szerint a golf- és wellness turizmus komoly idegenforgalmi lehetőségeket kínál, a minőségi turizmus megerősödését eredményezheti Magyarországon.
A szakember szerint amíg egy átlagos külföldi 70 eurót költ naponta Magyarországon, addig a cég vendégköréhez tartozó turista 250 eurót is fizet, de csak a számára megfelelő, magas szintű szolgáltatásért.
MTI - fidesz.hu