Navracsics: "a kormány diagnózis nélkül orvosol"
A Konvergencia Tanács tagjainak részvételével kibővített frakcióelnökségi ülést tart pénteken a Fidesz - közölte az InfoRádió Aréna című műsorában a legnagyobb ellenzéki frakció vezetője.
Dátum: 2006-07-20 07:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60470
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:16:56.248182, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus elmondta: azért hívták meg a tanács tagjait, hogy tájékozódjanak, illetve konzultáljanak az államháztartás és gazdaság valós helyzetéről.
Navracsics Tibor úgy fogalmazott: a kormány a diagnózis felállítása nélkül kezdett a gazdasági helyzet orvoslásába. A frakcióvezető úgy látta: a megszorító intézkedések hatása nem érvényesül az őszi önkormányzati választásokon, ott ugyanis a helyi politikus ismertsége a döntő. Hozzátette: a Fidesz ugyan központilag is készülődik a helyi választásokra, a hangsúly mégis helyi szinten van.
Navracsics Tibor nem zárta ki, hogy rendszeresítik a gazdasági szakemberekkel folytatott megbeszéléseket.
inforadio.hu - fidesz.hu