Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A nyári ülésszak utolsó ülését tartja az Országgyűlés jövő hétfőn

A nyári rendkívüli ülésszak utolsó ülését tartja az Országgyűlés jövő hétfőn, az egynapos ülésen több törvénytervezetről szavaznak a képviselők - mondta el az Országgyűlés sajtófőnöke, Altorjai Anita a házbizottság ülése után csütörtökön Budapesten.


Dátum: 2006-07-20 12:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60488
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:17:01.769759, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MSZP azt javasolta, hogy a szavazás a pártok működéséről szóló törvényjavaslat módosító indítványairól az őszi ülésszakra halasztódjon - mondta el a sajtófőnök, aki Szili Katalin házelnök elfoglaltsága miatt tartotta a sajtótájékoztatót.

Hozzátette: ugyancsak kérte a szocialista frakció, hogy egyes személyi javaslatokról - a Magyar Televízió Közalapítvány ellenőrző testületének tagjáról, a Magyar Nemzeti Bank felügyelő bizottságának elnökéről és három tagjáról, valamint a Magyar Rádió Közalapítvány ellenőrző testületének tagjáról - szintén az őszi ülésszakon tárgyaljanak.

A hétfői ülésen ugyanakkor több törvényjavaslat zárószavazására kerül sor. Egyebek mellett döntenek a képviselők a helyi önkormányzatokról szóló törvény, a közoktatási és a felsőoktatási törvény, illetve az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény módosításáról.

Házszabálytól való eltéréssel dönthetnek a honatyák az életüktől és a szabadságuktól politikai okok miatt megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényről.

Altorjai Anita tájékoztatott arról is, hogy az Országgyűlés őszi ülésszaka várhatóan szeptember 18-án, kétnapos üléssel kezdődik. Ekkor a nemzeti fejlesztési terv javaslatát tárgyalják meg a képviselők.

Az önkormányzati választás miatt várhatóan október 9-én folytatja munkáját a Ház. A kormány jogalkotási tervezetének megfelelően egyebek között európai uniós, az Alkotmánybíróság által kifogásolt és az országreformhoz kapcsolódó jogszabályokat tárgyal meg az Országgyűlés.

A sajtófőnök elmondta: "Köztársasági elnök úr kérésére a köztársasági elnök úr parlamenti üléstermi helye a jövőben megváltozik. Nem a patkóban, hanem az úgynevezett díszpáholyban foglal helyet".

Hozzátette: ha az államfő felszólal, a pulpitusról beszél majd.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek