Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz élesen ellenzi a tandíjat

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség továbbra is határozottan ellenzi a diákok számára elviselhetetlen terhet jelentő tandíj bevezetését.


Dátum: 2006-07-20 16:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60520
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:17:11.398033, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ismét felhívjuk a figyelmet arra, hogy a választási kampányban a kormánypártok nem ezt ígérték, sőt sértődötten tagadták a feltételezést is, hogy tandíjat akarnának bevezetni. Amennyiben az Országgyűlésben jövő hétfőn sor kerül a tandíjról szóló szavazásra, a Fidesz-frakció nemmel fog voksolni. A Szövetség továbbra is támogatja a HÖOK illetve más szervezetek minden kezdeményezését, amely a tandíj bevezetésének megakadályozására irányul.

Ágh Péter

országgyűlési képviselő

Kapcsolódó elemek