Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A frakció vendégei lesznek a konvergenciatanács tagjai

A konvergenciatanács három tagja részt vesz pénteken a Fidesz kibővített frakcióelnökségi ülésén - tájékoztatta az MTI-t Répássy Róbert frakcióvezető-helyettes csütörtökön.


Dátum: 2006-07-20 17:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60522
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:17:12.001830, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Répássy Róbert közölte: a gazdasági szakemberek (Bogsch Erik, a Richter Gedeon Rt. vezérigazgatója, Simor András, a Deloitte Zrt. elnök-vezérigazgatója és Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke) a Fidesz meghívását elfogadva a zárt ülésen adnak tájékoztatást arról, hogyan látják a magyar gazdaság helyzetét, milyen szempontok szerint kívánnak dolgozni a konvergenciatanácsban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek