Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

50 millió forint bírság az Auchan-nak

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 50 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki az Auchan Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-re a fogyasztók megtévesztésére alkalmas reklámja miatt - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.


Dátum: 2006-07-20 17:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60525
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:17:12.908814, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közlemény szerint a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a 2006. július 20-án hozott határozatában megállapította, hogy az Auchan a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, amikor több reklámújságjában számos terméknél alkalmazta a "legolcsóbb", illetve a "legolcsóbb termékeink" kifejezést. A GVH szerint jogellenesnek minősült, hogy a reklámozott terméket a fogyasztók az akció időtartama alatt nem vásárolhatták meg az Auchan egyes áruházaiban. Jogsértő volt továbbá, hogy a "3 + 1 ajándék" csomagolásban árusított 400 grammos "Darling" macskaeledel esetén az Auchan azt a látszatot keltette, hogy a fogyasztó kedvezőbb áron vásárolhatja meg a terméket, mintha 4 darab 400 grammos terméket venne. A fogyasztó azonban olcsóbban juthatott a termékhez, ha abból külön-külön, és nem a "3 + 1 ajándék" csomagolásban vásárolt meg 4 darabot.

Az Auchan azzal is a versenytörvénybe ütköző magatartást tanúsított, hogy a 2 literes "Vera" forrásvizet a reklámújságban közzétettnél magasabb áron árusította. Az Auchan 2006. május 5-től május 18-ig érvényes reklámújságjában 139 forintért reklámozta a forrásvizet, ugyanakkor a csömöri áruházban 2006. május 5-től 14-ig, a soroksári áruházában pedig az akció első napján a meghirdetettnél magasabb árat kellett fizetniük a fogyasztóknak.

A GVH határozatában megállapította, a "legolcsóbb", illetve a "legolcsóbb termékeink" felirat a fogyasztók számára azt az üzenetet közvetíti, hogy a reklámújságban szereplő terméket olcsóbban sehol sem vásárolhatják meg. Az Auchannak azonban nem állhat rendelkezésére olyan megoldás, amely biztosítaná, hogy a reklámújságban "legolcsóbb" jelöléssel ellátott termék a termékkategórián belül mindig a piacon fellelhető legalacsonyabb árú termék legyen. A 2005. december 16-tól december 24-ig érvényes reklámújságban az Auchan akció keretében reklámozta a "Thomson DTH111E" típusú DVD lejátszót. A terméket az akció teljes időtartama, vagy annak egy része alatt a fogyasztók nem vásárolhatták meg az Auchan egyes áruházaiban, illetve az akciót kirívóan alacsony készlettel tartották meg. A bírság összegének meghatározásánál a GVH figyelembe vette, hogy az Auchan esetében ötödik alkalommal állapítja meg a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartás tanúsítását - áll a közleményben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek