Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izraelben kételkednek az offenzíva hatékonyságában

A libanoni offenzíva kilencedik napján Izraelben megszólaltak azok, akik kezdenek kételkedni a katonai akció hatékonyságában, mivel sem a Hezbollah rakétatámadásait nem sikerült csökkenteni, sem a síita fegyveres szervezet vezetését lefejezni, de még a harcosait sem sikerült eltávolítani a határtól.


Dátum: 2006-07-20 19:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60534
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:17:15.719178, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Annak ellenére, hogy magát az akciót nem kérdőjelezik meg, a szakértők látják annak kockázatait is. Reuven Pedacur katonai elemző szerint az izraeli hadsereg vezetése "túlértékelte saját erejét a Hezbollah megtörésére és ez azzal a kockázattal jár, hogy a hadsereg nagyszabású szárazföldi akciót indít Dél-Libanonban és sebezhetővé válik a Hezbollah gerillaakcióival szemben." Cameron Brown, a herclijai Interdiszciplináris Központ munkatársa szerint is kétségessé vált, hogy elegendő-e a légierő a Hezbollah ellen. Ugyanakkor Gerald Steinberg, a Bar-Ilan egyetemről úgy vélekedett, hogy az izraeli hadseregnek "három hétre szóló, gondosan kidolgozott stratégiája van. Mindent pontosan, szinte számítógépes pontossággal elterveztek, és még csak másfél hét telt el". A nagyobb szárazföldi offenzíva tervét, az északi határokon való csapatösszevonást megerősítette a térség egyik katonai parancsnoka, valamint Jiszráel Majmon, a kormány titkára is.

Saul Misal politológus, a tel-avivi egyetem iszlám szakértője úgy vélekedett, hogy a Hezbollah "állni látszik a sarat, és úgy tűnik: harci kedve érintetlenül szilárd". Éppen azért figyelmeztetett: illúzió lenne azt hinni, hogy csupán a fegyverek erejével meg lehet semmisíteni egy olyan mozgalmat, mint a Hezbollah, amely széles körű támogatást élvez a Libanon lakosságának 40 százalékát kitevő síiták között. Misal szerint a válság megoldása egy kiszélesített mandátummal rendelkező nemzetközi haderő vezénylése lenne Libanonba a bejrúti kormány egyetértésével, ahogyan azt Kofi Annan ENSZ-főtitkár javasolta.

Az izraeli sajtó is találgat a konfliktus végkimenetelét illetően: "Keserű győzelemre számíthatunk, még akkor is, ha Izrael értésre adta: nem lehet büntelenül megtámadni" - írta a nagy példányszámú Jediót Ahronót. A lap vezércikke szerint az offenzíva egyetlen célját sem érik el: nem adják vissza ellentételezés nélkül az elrabolt izraeli katonákat, a Hezbollahot nem sikerül lefegyverezni, a libanoni hadsereg pedig nem sokat fog tenni a határon még akkor sem, ha odavezénylik. A liberális Háárec azt írta, hogy az izraeli vezetők nehéz dilemma előtt állnak: diplomáciai úton fejezzék-e be a hadműveletet vagy pedig egy sok emberéletet követelő szárazföldi offenzívával. "Mindenképpen eltűnőben van egy csodamegoldás illúziója" - hívta fel a figyelmet a lap, amely szerint a Hezbollah nem mutatja semmi jelét annak, hogy megtörne.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek