Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lemondott három román titkosszolgálat vezetője

Lemondott csütörtökön este a három legfontosabb román titkosszolgálat vezetője a tavaly Irakban elrabolt román újságírók túszul ejtésének megszervezésével vádolt Omar Hajszam arab üzletember eltűnése miatt.


Dátum: 2006-07-20 20:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60539
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:17:17.208283, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Traian Basescu államfő délutánra hívott össze a Cotroceni-palotába egy megbeszélést, amelyen részt vettek a román titkosszolgálatok vezetői is. A találkozó után az elnöki hivatal szóvivője bejelentette: az Omar Hajszam eltűnése következtében kialakult helyzet miatt lemondott a Román Hírszerző Szolgálat, a Külügyi Hírszerző Szolgálat, valamint a belügyminisztérium titkosszolgálatának vezetője is. Hajszam nevére a bukaresti ítélőtábla szerdán adott ki újabb letartóztatási parancsot. A kétes hírnevű arab üzletembert először tavaly áprilisban, közvetlenül a túszügy kirobbanása után helyezték előzetes letartóztatásba.

Tavaly októberben vádat is emeltek ellene, a túszejtés után egy évvel azonban egészségügyi okokra hivatkozva szabadon engedték. Mivel Hajszam perének szerdai tárgyalásán a bíró felszólítására sem jelent meg, újabb letartóztatási parancsot bocsátottak ki ellene. Ekkor derült ki, hogy közben az arab üzletembernek nyoma veszett. A román hatóságok általános körözést adtak ki ellene. A román hatóságok bejelentették, a hétvégén nemzetközi körözést is elrendelnek ellene, ha addig nem sikerül kézre keríteni az üzletembert.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek