Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Későbbre tolódhat a schengeni övezet kibővítése

Az Európai Unió tíz új tagállamának, közöttük Magyarországnak az eredetileg tervezettnél esetleg tovább kell várnia a schengeni övezetbe való belépésre, s így a határellenőrzések felszámolására - közölték brüsszeli EU-diplomaták csütörtökön, az Európai Bizottság egyik belső dokumentumára hivatkozva.


Dátum: 2006-07-20 20:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60542
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:17:18.069520, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az EU tervei szerint 2007 októberében léphetnének be az új tagállamok a schengeni övezetbe, feltéve ha addigra teljes mértékben teljesítik a szükséges biztonsági feltételeket, s elkészül az új rendőrségi adatbázis is. (Ez utóbbi például a lopott autók, a körözött, vagy egyes országokból kitiltott személyek adatait tartalmazza - immár kibővítve, az új tagok információit is bekapcsolva.) Márpedig diplomaták - az EU-bizottság egyik jelentésére hivatkozva - csütörtökön azt szivárogtatták ki, hogy e központi adatbázisnál technikai okokból csúszások vannak, s ennek működésbe lépésére sokkal valószínűbb a 2007 végi, vagy 2008 eleji időpont - ami persze az új tagállamokra való kiterjesztésnél is halasztást fog okozni. Egy bizottsági illetékes megerősítette, hogy az adatbázisnál késés lesz, de azt állította: egyelőre még korai megjósolni, hogy ez milyen következményekkel jár majd, azaz mikor lehet kiterjeszteni a schengeni övezetet az új tagállamokra.

Ez utóbbiak mindenesetre - szintén diplomáciai források szerint - jövő hétfőn, az EU-tagállamok belügyminisztereinek szokásos havi tanácskozásán nyomást gyakorolnak majd, hogy ne halasszák későbbre az eredeti időpontot. "Továbbra is azt reméljük, hogy a schengeni övezet kibővítése az eredeti időpontban megtörténik" - mondta egy lengyel nyilatkozó, úgy vélve, hogy a technikai problémák néhány százezer euróból megoldhatóak. Néhány új tagállam egyébként úgy látja: inkább arról van szó, hogy a régiek megpróbálják akadályozni bekerülésüket a schengeni övezetbe. E - belső határellenőrzésektől mentes - zóna létrehozása az EU-integráció egyik legnagyobb vívmánya volt. A 15 "régi" EU-tag közül 13, valamint Norvégia a tagja (s hamarosan Svájc is bekapcsolódik az együttműködésbe), Nagy-Britannia és Írország viszont annak idején úgy döntött, hogy kimarad az övezetből.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek