Az izraeli offenzíva 356 emberéletet követelt mostanáig
A Libanon elleni izraeli offenzíva július 12-én történt megindítása óta 327 ember halálát okozta az arab országban, míg a síita Hezbollah libanoni szervezet rakétacsapásaiban 29 izraeli vesztette életét, 15 polgári személy és 14 katona hírügynökségi összesítés alapján.
Dátum: 2006-07-21 08:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60546
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:17:19.195101, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az izraeli légierő csütörtöki bombázásainak veszteségmérlege nem ismert, de az izraeli hadsereg szerint három katonája sebesült meg és a Hezbollah két fegyveresével végeztek. Az izraeli média nyolc izraeli katona sebesüléséről adott hírt. Az al-Dzsazíra katari hírtelevízió négy izraeli katona haláláról és három megsebesüléséről számolt be a Hezbollah-harcosaival vívott dél-libanoni összecsapásokban.
A Gázai övezet ellen párhuzamosan folyó offenzívában mostanáig csaknem 100 palesztin vesztette életét.
Saul Mofáz közlekedési miniszter csütörtökön az izraeli közszolgálati rádióban úgy nyilatkozott, hogy az izraeli légitámadásokban a Hezbollah katonai kapacitásának 50 százaléka megsemmisült, amit a síita szervezet cáfolt.
MTI - fidesz.hu