Meghalt a vörös khmer mészárosa
Meghalt egy phnompeni katonai kórházban péntek reggel Ta Mok, az egykori kambodzsai vörös khmer kommunista mozgalom katonai parancsnoka - közölte az elhunyt ügyvédje.
Dátum: 2006-07-21 08:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60548
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:17:19.774931, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A csak "mészárosként" emlegetett, brutalitásáról hírhedt Ta Mok 82 esztendős volt. 1999-es letartóztatása óta börtönben tartották, de megromlott egészségi állapota miatt a múlt hónap végén egy phnompeni kórházba szállították. Magas vérnyomásban, tüdőbajban és légzési nehézségekben szenvedett. Múlt hét óta újra és újra kómába esett. Ügyvédje közölte, hogy helyi idő szerint péntek hajnalban, 4 óra 45 perckor hunyt el (közép-európai idő: 23:45).
Ta Mok, eredeti nevén Ung Choeun, egyike volt a vörös khmer még élő két legfontosabb vezetőjének, akik ellen népirtás és emberiesség elleni bűnök miatt - három évtizeddel a rémuralom után - jövőre bírósági tárgyalást terveztek. A különbíróság 30 külföldi és kambodzsai bíróját nemrég eskették fel. Egyelőre nem tudni, hogy a ma már élemedett korú egykori rémek közül rajtuk kívül még kiket állítanak a Kambodzsa és az ENSZ által közösen létrehozott különbíróság elé.
A vörös khmerek másik letartóztatásban lévő egykori vezetője a Holland néven emlegetett Kaing Khek Iev, aki a hírhedt phnompeni S-21 kínzóközpontot vezette.
A vörös khmerek 1975-ben ragadták magukhoz a hatalmat, amelynek négy évvel később vietnami csapatok vetettek véget. A rémuralom alatt becslések szerint mintegy kétmillió kambodzsai, a lakosság jó egynegyede veszítette életét kivégzések, éhezés vagy az embertelen életkörülmények következtében.
A rémuralom több más vezetője, köztük az 1998-ben meghalt egykori diktátor, Pol Pot helyettese, Nuon Chea máig háborítatlanul él Kambodzsában.
MTI - fidesz.hu