Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Nemzeti politika": Hiller még hallgat a moszkvai főnyereményről

Az újdonsült oktatási és kulturális miniszter nem árulja el, mi a véleménye az ötvenhatos vetélkedősorozat fődíjáról, ahogy azt sem, szóba került-e az úti cél megváltoztatása. Az oktatási és kulturális tárca sajtóosztálya tegnap már csak feltételes módban beszélt a nyereményútról. A versenykiírást még Magyar Bálint minisztersége idején dolgozták ki.


Dátum: 2006-07-21 08:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60554
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:17:21.664889, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Úgy tűnik, egyelőre Hiller István maga sem tudja, mitévő legyen a kínos örökséggel, vagyis az 1956-os tanulmányi vetélkedő előző tárcavezető által jóváhagyott moszkvai nyereményútjával. Lapunk szerette volna megtudni, hogy az új miniszter egyetért-e azzal, hogy az egykori Szovjetunió területére vigyék "emlékezni" a magyar fiatalokat, abba az országba, amelynek harckocsijai és katonái ötven évvel ezelőtt vérbe fojtották a magyar forradalmat. Arra is kíváncsiak lettünk volna, hogy a nem éppen kedvező nemzetközi sajtóvisszhang után megváltoztatják-e az úti célt. A tárca azonban egy szót sem felelt a fenti kérdésekre. Írásbeli válaszukban csupán annyit közöltek, hogy az ötnapos útból két napot a moszkvai levéltárban töltenének el a gyerekek, ahol a történelemtanárok egyletének képviselője tartana előadást '56-ról az orosz főváros levéltárában fellelhető, a forradalomhoz kapcsolódó eredeti dokumentumokról. A miniszteri hallgatás és a tárca által használt feltételes mód azt jelezheti, hogy a minisztériumban még nem dőlt el, megváltoztatják-e a Magyar Bálint nevéhez fűződő vetélkedő nyereményútjának célját.

Tegnap megírtuk: már a nemzetközi sajtó is foglalkozik a vetélkedősorozat fődíjával, amelyről egybehangzóan negatív felhanggal, ironikusan írnak. A Reuters az "elég furcsa" kategóriába sorolta a hírt, amit több angol nyelvű internetes hírportál is átvett. Emlékeztettek: fél évszázaddal ezelőtt magyarok százezrei lázadtak fel a Moszkva-barát kormányzat ellen, a szovjet katonák azonban pár héten belül elfojtották a forradalmat, megölve 2500 felkelőt.

A többfordulós történelmi vetélkedő január 23-án kezdődött, és október 23-án ér véget. Az oktatási tárca által támogatott vetélkedő kérdéseit a minisztérium az emlekezet.hu honlapon, minden hónap 23. napján teszi közzé. Korábban a verseny elnevezése is botrányt váltott ki, ugyanis a magyar szabadságharcról szóló vetélkedő a Freedom Fighter néven fut, emblémáján egy rasztafrizurás fiatalember szerepel. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete kérte a tárcát, hogy magyar elnevezése legyen a programnak, Magyar Bálint azonban hajthatatlan maradt.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek