Mégis lesz Verespatakon aranybánya?
Nem függeszti fel a román környezetvédelmi minisztérium az erdélyi Verespatakon tervezett aranybánya engedélyeztetési folyamatát, mivel egy román bíróság elutasította a Greenpeace erre vonatkozó kérését - közölte Sulfina Barbu román környezetvédelmi miniszter.
Dátum: 2006-07-21 10:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60562
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:17:24.061810, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tárcavezető e napon tett bejelentésével tulajdonképpen a Greenpeace és a projekt megvalósulását ellenző helyi lakósokból alakult Alburnus Maior egyesület július 10-i felszólítására válaszolt. Akkor a nemzetközi zöldszervezet és a helyi egyesület azért fordult a szaktárcához, hogy jelezzék, a beruházó által másodszorra beszerzett területrendezési engedély nem tesz említést a ciános zagyot tartalmazó derítőről. Ezért az engedélyeztetési folyamat felfüggesztését kérték.
Barbu csütörtöki nyilatkozatában azonban emlékeztet, július 11-én a gyulafehérvári ítélőtábla elutasította a zöldeknek az engedélyeztetési folyamat felfüggesztésére vonatkozó kérését.
A terv elbírálása azt követően kezdődhetett el, hogy a beruházó, a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) benyújtotta a román környezetvédelmi minisztériumhoz az ötezer oldalas hatástanulmányt az összes szükséges engedéllyel együtt.
Világgazdaság - fidesz.hu