Kibővített frakcióelnökségi ülés a Konvergenciatanács tagjaival
A Konvergenciatanács tagjai a Fidesz meghívását elfogadva, a zárt ülésen várhatóan tájékoztatást adnak arról, hogyan látják a magyar gazdaság helyzetét, valamint, hogy a konvergenciatanácsbeli munkájuk során milyen szempontok szerint kívánnak dolgozni.
Dátum: 2006-07-21 10:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60563
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:17:24.385481, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Konvergenciatanács tagjai - Bogsch Erik, a Richter Gedeon Rt. vezérigazgatója, Simon András, a Deloitte Zrt. elnök-vezérigazgatója, valamint Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, aki jelenleg az olasz Intensa Group közép-európai regionális igazgatója - délelőtt tíz óra után néhány perccel érkeztek meg a Képviselői Irodaházba, ahol fogadta őket Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője és Varga Mihály a költségvetési bizottság elnöke.
A szakemberek a konvergenciatanács alakuló üléséről érkeztek a Fidesz-frakció kibővített elnökségi ülésére.
A gazdasági szakemberek a Fidesz meghívását elfogadva, a zárt ülésen várhatóan tájékoztatást adnak arról, hogyan látják a magyar gazdaság helyzetét, valamint, hogy a konvergenciatanácsbeli munkájuk során milyen szempontok szerint kívánnak dolgozni.
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője kedden küldött levelet a szakembereknek, hogy meghívja őket konzultálni.
Korábban Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője azt mondta: pártja szerint a Konvergenciatanács nem oldja meg a költségvetés problémáját, mert az kirakattestület. "A Konvergenciatanács (...) nem tud a politikától, az éppen aktuális politikai hatalomtól független lenni, hiszen a felkérés, a kinevezés a miniszterelnök részéről érkezik" - tette hozzá.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök július 10-én, a parlament plenáris ülésén, napirend előtti felszólalásában jelentette be, hogy a kormány Konvergenciatanácsot hoz létre. Mint a kormányfő elmondta, a tanácsnak az lesz a feladata, hogy közreműködjön a konvergenciaprogram előkészítésében, és támogassa a program érvényre juttatását a költségvetésben.
A Konvergenciatanácsnak nincs közjogi értelemben vett felelőssége és hatásköre sem: a kormány tanácsadó testületeként működik közre a program előkészítésében, továbbá támogatja a program érvényre juttatását, képviseli a programot itthon és külföldön.
A Fidesz-KDNP frakció szövetségből a Fidesz részéről az ülésen részt vesz többek közt Áder János, Szijjártó Péter, Répássy Róbert, Pelczné Gáll Ildikó; a KDNP részéről pedig többek között Semjén Zsolt, Rubovszky György, Latorcai János. Orbán Viktor, a Fidesz és a frakciószövetség elnöke nincs jelen.
MTI - fidesz.hu