Eltörlik a vizit-, és ágydíjat
Az elkészült kormány-előterjesztés értelmében szeptembertől eltörlik a 20 koronás vizitdíjat, és az 50 koronás ágydíjat Szlovákiában.
Dátum: 2006-07-21 11:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60564
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:17:24.712698, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szlovák egyészség-ügyi minisztérium már előkészítette azt a tervezetet, amelynek értelmében a Fico-kormány szeptember 1-től eltörli az egészségügyi intézményekben a 20 koronás (150 forint) vizitdíjat, és a kórházakban az 50 koronás (370 forint) ágydíjat.
A Druzina-kormány számos reformja közül egyébként ezek az intézkedések borzolják a leginkább a szlovák polgárok idegeit. Nagy valószínűséggel a receptdíj is csökken, mégpedig a mostani 20 koronáról 5 koronára - jelentette a TASR szlovák hírügynökség.
A Hospodárske Noviny korábbi számításai szerint ezek a tételek évente 2,5 milliárd korona bevételt eredményeztek az egészségügynek. A díjak eltörléséhez, illetve mérsékléséhez egyébként elegendő a kormány jóváhagyása.
Az egészségügy fizetőssé tétele ezzel nem szűnik meg, mivel a gyógyfürdői szolgáltatásokért, az elsősegélyért, az orvosi ügyelet igénybevételéért a továbbiakban is fizetni kell.
Napi Gazdaság - fidesz.hu